Közzétették: ennyit keres egy átlag magyar – ez még viccnek is rossz

Ha meg kellene tippelnünk, mennyi volt áprilisban a bruttó átlagkereset, mit mondanánk? 180, esetleg 250 ezer forintot? Rosszul tippelnénk, ugyanis a KSH adatai alapján ez az összeg 340 600 forint. 

12,6 százalékkal magasabb az átlagfizetés, mint egy évvel korábban – legalábbis a KSH szerint. Az év negyedik hónapjában a keresetek emelkedése ismét gyorsult a februári 11,9 és a márciusi 11,3 százalékos emelkedés után. Mi az oka annak, hogy mégis túlzónak találhatjuk ezt az összeget?

Magyarországon a kis keresetűek és az igazán gazdagok közötti hiátus (mondhatjuk ezt a középosztály eltűnésének is) kiugróan magas. Ez annyit tesz, hogy egy átlagos dolgozó jó esetben hazavisz a családnak 150 ezer forintot, de az igazán gazdagok jövedelme az átlagos értéket is növeli, tehát azt 340 ezer forintra becsli a KSH.

Rekordszintű növekedés? Ennek sem kell túlzottan örülnünk. A számok ugyanis csalókák tudnak lenni, hiszen az átlagbérek emelkedése egyáltalán nem szavatolja azt, hogy az egyszerű dolgozók bére is növekedett. Mint azt tudjuk a Fidesztől, Magyarországon 47 ezer forintból is meg lehet élni, főleg ha van mellé egy kecskénk.

Mégis jóleső érzés lehet olvasni a KSH számait, és hinni abban, hogy ez az összeg majd a mi pénztárcánkban is megmutatkozik. Amíg ez nem történik meg, pozitívan szemléljük a jövőt, úgy, ahogy Rozika is teszi:

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!