Óriásit égett Orbán, rossz beszédet olvasott fel az ünnepségen

Június 19-én avatták fel a szovjet megszállás áldozatainak obeliszkjét Óbudán. Az emlékművel nemcsak a Szovjetunióba hurcolt több mint nyolcszázezer ártatlan embernek, hanem a szovjet diktatúra minden magyar, anyaországi és határon túli áldozatának is emléket kívánnak állítani. Természetes, hogy egy ilyen történelmi tragédiára figyelmeztető emlékmű állításán a miniszterelnök is beszédet, mond. Általános mindenütt a politikában, hogy ilyenkor a történelmi tényeken kívül az aktuális vezető kifejti a véleményét is, esetleg megpróbálja aktualitásokhoz is kapcsolni a történelmi tényeket.

Így történt ez most is, Orbán Viktor hangzatos mondatokkal tarkított beszédben mutatta meg újra antikommunista oldalát. A szavak hitelét viszont nagyban rontja, hogy az egész beszédet a következő képpen kezdi:

„Kedves Erzsébet asszony, tisztelt miniszterelnök úr, kedves miniszter úr, tisztelt képviselő úr!”

Tudomásunk és a híradások szerint, nem volt jelen más miniszterelnök a rendezvényen, így két lehetőség adódik:

  1. Orbán már szokott beszélgetni is magával, azért is kellett a múltkor sorban állás nélkül gyorsan gyógyszert felíratnia;
  2. Valaki másnak írtak egy beszédet, és azt olvasta fel.

Természetesen, mi a második lehetőséget tartjuk valószínűbbnek, a videón látszódik is, hogy a helyszínen nyomják a kezébe a beszédet, amit elkezd felolvasni minden szemrebbenés nélkül. Tehát az történhetett, egy beszédíró írt egy beszédet valakinek az ünnepségre, azt Orbán kezébe nyomták, ő pedig felolvasta. Már csak az a kérdés, hogy Orbán eredeti beszédét beszédét ezután ki olvasta fel?

A videóban 1:20-tól látható a jelenet.

UPDATE: egy olvasónk szerint elképzelhető, hogy Boross Péter egykori miniszterelnököt köszönthette Orbán a közönség soraiban a megszólítással. Ha ő is részt vett a rendezvényen, a rejtély érthetőbbé válik, mivel a protokoll szerint az egykori kormányzati tisztségviselőket a legmagasabb pozíciójuk szerint illendő megszólítani a nyugdíjazásuk után is.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!