Droghasználat – Habony és Deutsch beleáll?

A füvezés károsan hathat az iskolai tanulmányaidra

Magyarországon odáig fajult a droghasználókhoz és a drogprevencióhoz való hozzáállás, hogy a normálisan gondolkodó ember csak fogja a fejét. A kormány drogpolitikája megbukni látszik, vagy csak egy túlteljesítő igazgatónőről van szó, aki így akarja bizonyítani lojalitását?

Június elején a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola több tucat diákját rúgták ki. Elsőre az itézmény igazgatója bár letagadta a történteket, de a diákok és a szülők megszólaltak az Indexnek.

Az ügyben a legfelháborítóbb, hogy a 18 év alatti füvező fiatalok iskolai kihallgatásán a szülők nem vehettek részt. Ami azért aggályos, mert fiatalkorúak, így a jog szerint korlátozottan cselekvőképesek, tehát a szülők nélkül döntésképtelenek. Ebből is jól kitűnik a Fidesz mérgező egyeztetéselkerülő vírusa, mely az igazgatót is megmérgezhette.

Az esetről a balatonfüredi polgármesternek, Bóka Istvánnak is meg van a maga markáns véleménye, szerinte ” régen a gyerekek stikában cigiztek, volt, hogy ittak, ma füveznek, és ez mégiscsak egy bocsánatos dolog, nem lenne szabad emiatt gyerekek életét tönkretenni.” – fejtette ki az Indexnek.

Úgy tudjuk, hogy az esetben nem volt még fegyelmi eljárás, így tehát a 18 év alatti gyerekek nincsenek hivatalosan eltanácsolva az iskolától. Ehhez ugyanis össze kell ülnie a tantestületnek, s az ő határozatuk alapján penderthetőek ki a füvescigiző ifjak.

 

Ugye emlékszünk még az ibizai Heart-ben felbukkanó Habony Árpádra, és nem feledkeztünk meg Deutsch Tamásról keringő pletykákról sem? Talán érdemes volna az igazgatónőnek előbb velük egyeztetni ebben az ügyben, ha valóban kormányhoz közeli „ítéletet” kíván hozni.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!