Az amerikaiak már tudni vélik hol lehet a magyar nő holtteste

A magyar rendőrök már tavaly óta keresik a rejtélyes módon eltűnt VV Fannit. A gyanú szerint a nő már nincs életben, bár a holttestét még egyelőre még nem találták meg.

A keresés eredményességében bízva a rendőrség ezért az amerikai szövetségi nyomozóirodához, az FBI-hoz fordult. A nyomozóhatóság két embere ezért hazánkba utazott, és közel 80 millió forintért egy héten át dolgoztak az ügyön.

fanni
VV Fanni egykori valóságshow-szereplő // kép: internet

Mint kiderült, a nyomok a szalkszentmártoni bányatavakhoz vezették az FBI-osokat, de a valóságshow szereplő teste egyelőre nem került elő.

A magyar hatóság a gyanúsított B. László az bűncselekmény elkövetése után megtett útvonalát telefonja, valamint autója GPS jele alapján azonosította, az FBI viszont a wifi-adatok alapján nyomozott. A két eredmény között azonban pár kilométeres eltérés van.

Míg B. László azt mondta, hogy Dunavecse után, addig az FBI adatai szerint Szalkszentmártonnál fordult vissza, ahol bányatavak is vannak – írta a Bors.

A gyilkossággal gyanúsított férfi ügyvédje szerint: „hét hónap elteltével nem egyszerű pontosan visszaemlékezni, hogy egy út során az ember hol fordult vissza az autóval, de László megmondta a nyomozóknak, hogyha a jelek azt mutatják, akkor az biztosan úgy is volt. De miért ne tehette volna?”

A nyomozás által képbe hozott tavat már korábban búvárokkal átvizsgálták, de a szakemberek semmit sem találtak.

Nyitóképünk illusztráció

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!