Sólyom László után újabb hírességek állta ki a Heti Válaszért

Mint ismeretes, a Borókai Gábor vezette Heti Válasz immár csak online formában létezik, az első Orbán-kormány szóvivője nemtudta megmenteni a nyomtatott változatot. “A szerkesztőség – ahogy az elmúlt 17 évben, úgy a magunk mögött hagyott hónapokban is – ragaszkodott a polgári értékekhez. Második legkeresettebb országos politikai hetilapként és a legnagyobb példányszámú konzervatív lapként bízunk benne, hogy folytathatjuk” – írta június 7-i vezércikkében.

Először Sólyom László volt köztársasági elnök állt ki egy publicisztikában a lap mellett. de azóta újabb ismert művész, tudós állt ki a lap mellett: Jankovics Marcell rajzfilmrendező, Hodász András katolikus pap, Feledy Péter televíziós újságíró, Lackfi János író, költő, Skrabski Fruzsina dokumentumfilmes, Szörényi Levente zeneszerző, Őrfi József építész, Tátrai Tibor gitáros, Cseke Eszter és S. Takács András dokumentumfilmesek (On the Spot), Csukás István író, Szarvas József színművész, Stefano Bottoni történész.

 


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata