Ez még egy fideszestől is durva: Orbán megvédte, most mégis rárontott

Simonka György (középen) kormányablakot avat. - ÁTVÁG (kép: simonkagyorgy.hu)

Hiába köthető hozzá egy nagyjából egymilliárd forintos kár, amit Magyarország és az Európai Unió költségvetésének okozott, Simonka György nem ül csöndben, inkább megint nagyot megy.

Cége, a Magyar Termés TÉSZ Kft., ami Simonka György, a Fidesz Békés megyei országgyűlési képviselőjének tulajdonában van súlyosan megrövidítette az adófizetőket – ezt maga Polt Péter legfőbb ügyész ismerte be éppen egy évvel ezelőtt.

Hiába az egymilliárdos károkozás, az ügynek annyi következménye lett, hogy a fideszes Simonka eltűnt egy időre, hogy aztán egy éves „önkéntes száműzetés” után ajtóstul rontson be a házba.

A képviselő ugyanis az élére állt annak a mozgalomnak, ami a kormányon kéri számon, saját önkormányzatuk tehetetlenségét, és alkalmatlanságát. Több fideszes polgármester már teljesen idegállapotba került attól, hogy választóik épp készülnek bevasalni rajtuk a kampányban tett ígéreteiket.

Bármilyen furcsa, a megtett ígéreteket néha be kell váltani. A falu népe szavazott a fideszes polgikra, aztán a beígért tűzifa mégse jött. (Véletlenül sem szeretném azt sugallni, hogy tűzifáért vártak el fideszes szavazatokat az említett elöljárók – a szerk.)

A balhét a fával tüzelő családok verték ki, mivel a kampányban beígért, de valamilyen rejtélyes okból elmaradt 12 ezer forintos támogatás még mindig várat magára a Viharsarokban. Írtak már levelet a Belügyminisztériumnak is, de semmi nem történt. A helyi polgármesterek és a károsultak azonban nem adták fel: bevasalják az ígéretet akkor is ha a fene fenét is eszik.

Így került képbe Simonka. A helyi faluvezetők a hvg cikke szerint egy ideje már ostromolják az üggyel kapcsolatban, amibe Orbán Viktor is beszállt – a miniszterelnök áprilisban ígérte meg, hogy mindenkinek küldik a 12 ezer forintot.

„Van olyan városi, aki kétszer is kapott, a falvakban élő legszegényebbeknek meg semmi nem jár, pedig én is megígértem a kampányban” – indokolta akcióját a lap szerint Simonka, aki ezzel már tovább is passzolta a felelősség pöttyös labdáját a kormánynak.

No, nem kell félteni egyik fideszes szereplőt sem, az ország egyik legszegényebb régiójában a legkiszolgáltatottabbak azonban biztosan rosszul járnak – bűnük pedig csak az volt, hogy hittek a Fidesznek.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!