Matek érettségi – vajon a kormány átmenne?

Bajkai István a fidesz-listáról bejutott parlamenti képviselője kedden sajtótájékoztatón talált olyanokat mondani, mint hogy a rendkívül sikeres közmunkaprogram mindenki előtt megnyitotta a munkavállalás lehetőségét, ennek köszönhetően pedig bárki gondoskodni tud a megfelelő szállásról – olvasható az MTI közleményében.

Csakugyan nagyon sikeres a közmunkaprogram, azonban van egy kis bibi a kijelentéssel. 2016 óta a kormány tudatosan csökkenti a közmunkások számát. Ha a terv valóban az lenne, hogy a hajléktalanokat becsatornáznák ebbe a programba, akkor logikusan következik, hogy a benne résztvevők előirányzott számnak növekednie kell. Ez egyszerű matek, amire még érettségire sincsen szüksége az embernek, hogy lássa.

Másfelől arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy a napi 8 órában dolgozó közmunkás nettó 54.250 forintot kap havonta. Ez az összeg még a legnagyobb jóindulattal sem elegendő egy budapesti szállásra, hacsak nem a hajléktalan szállókra gondolt a képviselő úr.
A kormány ezzel szemben nem kalkulál azzal, hogy a szállóért is 10.000 forintot kell fizetni – számolt be az ATV.

Tehát nem, nem lesz lehetősége mindenkinek részt venni a közmunkaprogramban, és nem, nem lesz képes bárki megfelelő szálláshelyről gondoskodni.

Bajkai képviselő úr egyébként az április 8-i választásokon leginkább arról híresült el, hogy együtt zenélt az általa szervezett ingyenes rendezvényen Caramellel, valamint a neve felmerülhetett a választásokon megvalósuló „szervezett csalás” gyanús ügyben.


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata