Ismét felbukkant a pestis Amerikában

Pestissel diagnosztizáltak egy gyereket Idaho amerikai szövetségi államban: az Idaho State Journal című helyi lap az északnyugati szövetségi állam egészségügyi hatóságaira hivatkozva jelentette a hírt.

A betegséget – amely a középkor rettegett járványa volt, milliókat pusztított el és egész településeket tizedelt meg – a rágcsálók, köztük patkányok, mókusok bolhái terjesztik. Ma már antibiotikumokkal kiválóan gyógyítható.

A megbetegedés az idahói főváros, Boise mellett fekvő Elmore megyében történt. Sem az egészségügyi hatóságok, sem a sajtójelentések nem hozták nyilvánosságra a beteg gyerek nevét és életkorát. Azt mindazonáltal közölték, hogy „állapota javulóban van”.

Az egészségügyi hatóság járványügyi szakemberei szerint nem tudni, hogy a gyerek hol fertőződött meg, nemrégiben tért vissza ugyanis egy oregoni kirándulásról. Oregon állam Idaho egyik nyugati szomszédja.

1940 óta ez az ötödik eset, hogy valaki pestisben betegedett meg Idahóban.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!