Kibújt a szög a zsákból: Márki-Zay Péter ezzel a húzásával sokakban csalódást okozott

Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely független polgármestere reményt adott az ellenzéki szavazóknak az országgyűlési választások előtt azzal, hogy a teljes összefogás sikerre viheti a Fidesz leváltására tett törekvéseket.

Aztán teltek-múltak a hetek és a hónapok, az ellenzék a várakozásokhoz képest csúfos vereséget szenvedett a választásokon (többen választási csalást kiáltottak), a tömegek talajvesztettségükben pedig kétségbeesve kapkodtak, azt remélve, hogy a sötét zavaros és kilátástalan ködben egyszer csak vakon megragadhatják egy vezér bokáját.

A nép (egy része) ebben a kapkodásban találta meg Márki-Zay urat. A baloldali ellenzéktől, a párt nélkül maradt jobboldaliakig egybehangzóan kiáltotta ki a hódmezővásárhelyi polgármestert saját miniszterelnök-jelöltjének, kormányzójának, nemzetvezetőének, főtitkárának, messiásának, és még atyjuknak is.

Márki-Zay az ellenzéki média szeretetét kihasználva osztotta is az észt, mondta a magáét, ha úgy tetszik; politikusra szívta magát. Mindent megfejtett, és mindent tudni vélt. A sajátjai pedig kajálták a szavait.

Aztán Lázár János visszakerült régi városkájába és megváltozott minden.

Az ex-miniszter érkezését Márki-Zay támogatói hangos demonstrációval várták, örültek, hogy Lázár elhúzott, mindenki felszabadultan, következmények nélkül küldhette el Lázár urat melegebb éghajlatra – tudva, hogy baja ebből nem származhat, hiszen végre egy olyan vezeti a várost, aki nem azokkal van. Mert azt hitték, Márki-Zay velönk van.

Egy nagy lófaszt.

Lázár és Márki-Zay körbe pávatáncolták egymást, üzengettek egymásnak a szomszédos épületekből.

Erre most itt ez a Facebook-poszt. Mindenki ledöbbent. Márki-Zay csitítja sajátjait, nyilvános posztjában felszólította támogatóit, hogy ne tüntessenek Lázár ellen.

“FELHÍVÁS ÉS KÉRÉS

Tisztelt Támogatóim!

Lázár Jánossal való 2018. június 14-i találkozásom legfontosabb célja, hogy lefektessük egy békésebb együttműködés alapjait közös városunk, Hódmezővásárhely és a térség érdekében.

Éppen ezért kérem minden támogatómat, hogy a holnap reggelre tervezett találkozó alkalmával ne szervezzenek semmiféle demonstrációt, politikai hangvételű eseményt a helyszínre és máshová sem. Ezzel veszélyeztethetik egy reményeim szerint kialakuló, fontos és hosszútávú együttműködés célját és eredményeit.

Köszönettel:

Márki-Zay Péter
Hódmezővásárhely polgármestere”

FELHÍVÁS ÉS KÉRÉSTisztelt Támogatóim!Lázár Jánossal való 2018. június 14-i találkozásom legfontosabb célja, hogy…

Közzétette: Márki-Zay Péter – 2018. június 12.

A kommentekből kiderült, hogy sjátjai egy része megértéssel fordul felé, de többeknek egyértelmű volt a polgármester üzenete. Kibújt a szög a szákból, az egykori fideszes, ma független polgármester többek szerint visszatalált igazi sajátjaihoz, és megölte a városban élő tízezrek és az országban élő milliók álmát, akik hittek abban, hogy a Fideszt egy teljes összekapaszkodással, egyetértéssel el lehet zavarni.


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata