Hatalmas árulást követett el Orbán Viktor – megmutatjuk

Kép forrása: MTI

A választások előtt Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy extra, 12.000 forintos fűtéstámogatásban részesülnek azok, akik gázzal, vagy távfűtéssel melegítik otthonaikat. Majd ezt kiterjesztette mindazokra, akik szociális alapon kapnak tűzifát. Azonban sokak a mai napig nem élvezhetik ennek anyagi előnyeit, ezzel szemben akadnak olyanok is, akik duplán, vagy triplán kapták meg.

Néhány olvasónk tájékoztatott minket arról, hogy a szomszédja abban a szerencsés helyzetben van, hogy egyfelől megkapta az első 12.000-et a távfűtésre, a második körben még ugyan ennyit a gázra (ugyanis gázzal főznek), és mivel nyaralójuk is van, annak a gázár támogatásába is beszállt a kormány. Ez az összeg barátok között is háromszor 12.000 forint, vagyis 36.000.

Ahogyan az egykulcsos adóval, a fűtéstámogatással is azok jártak jobban, akik szerencsés helyen élnek és még nyaraló fenntartására is futja.

Ezzel szemben

még mindig akad 280 olyan település, ahol a kormánynak még a mai napig nem sikerült semmilyen támogatást adnia.

A következő kampányig pedig nagy valószínűséggel ez így is marad…

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!