Iszonyatos pénzszórásra derült fény, több volt miniszter is érintett

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Újabb csontvázak kezdenek kidőlni a minisztériumi szekrényekből, pedig még kormányváltás sem volt, csak miniszter cserék. Egyre több minisztériumról derül ki, hogy a választások előtt a vezetők irdatlan mennyiségű „prémiumot” osztottak szét a minisztériumi dolgozók között. Korábbi cikkünkben mi is írtunk róla, hogy milyen „ajándékosztás” volt a Balog Zoltán vezette EMMI-ben.

Most viszont az derült ki, hogy Balog csak kispályázott minisztertársaihoz képest. Négy minisztériumról derült ki a mai napig, hogy példátlan összegeket osztottak szét a munkatársaik között a választások környékén. A kifizetés jogcíme „célprémium” volt, amelynek adhatóságát kormányhatározatban rögzítették, és 24 havi, azaz 2 évi fizetésben maximalizálták. A minisztériumok maguk határozták meg, hogy miért fizetnek ilyen típusú prémiumot, és tulajdonképpen az uniós támogatások időbeni és megfelelő menedzseléséért kaptak jutalmat a dolgozók, Magyarán azért, amiért alapvetően a fizetésüket is kapják. Itt jön a homokszem a gépezetbe, mert ezeknek a jutalmaknak egy nagyobbik részét uniós forrásból akarják kifizetni, a Közigazgatás- és Közszolgáltatás Fejlesztési Operatív Program (KÖFOP) keretéből. Brüsszel viszont nem igazán akar fizetni, mert a programot a közigazgatás fejlesztéséhez kapcsolódó projektek finanszírozására találták ki, nem pedig minisztériumi jutalom falatok kifizetésére, amit ráadásul a főmunkaidőben végzett munkáért adnának bónuszként.

Itt a lista, ki mennyi milliárdot osztott ki:

EMMI – Balog Zoltán: 4,3 milliárd forint, 2 millió forint fejenként (átlagban);
NGM – Varga Mihály: 7,8 milliárd forint, 4,5 millió forint fejenként(átlagban);
Kancellária – Lázár János: 3,3 milliárd forint, 4,6 millió forint fejenként (átlagban);
NFM – Seszták Miklós: még nem szolgáltatott adatot.

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!