Félelmében a nyilvánossághoz fordult a Kósát „átverő” csengeri asszony

Kósa Lajos

Zajlik a kiadatása annak a csengeri asszonynak, aki a sajtóban megjelent hírek szerint 1300 milliárd forintot örökölt, és aki ezt a pénzt állítólag a fideszes Kósa Lajosra akarta bízni. Miután a néhai Magyar Nemzet hivatalos iratokat tárt a nyilvánosság elé, az ügy új fordulatot vett.

A csengeri illetőségű Szabó Gáborné Matkó Mária volt az, aki a lap birtokába jutott iratok szerint nagyjából négymilliárd eurót bízott a Kósa Lajosra, hogy a miniszter abból államkötvényeket vásároljon befektetési célból. A mai napig nem tudni, miért pont Kósát kereste meg az asszony, és honnan származik ez a szabad szemmel is jól látható összeg.

Kósa azzal védekezett, hogy a nő ugyanúgy átverte őt, mint másik tucatnyi embert, akiktől jelentős összegeket kért kölcsön. Áldozatai ismert, befolyásos emberek voltak (ügyvédek, politikusok, vállalkozók) a pénzt pedig arra hivatkozva kérte el tőlük, hogy hamarosan hozzáfér az apja után örökségül rámaradt 4-5 milliárd euróhoz. Akadt olyan, aki évekig finanszírozta a nőt, bízva abban, hogy ha valaha is hozzájut a mesés vagyonhoz, akkor majd csak csurran-cseppen. Azt nem kommentálnánk, hogy ki az aki bedől egy ilyennek…

Kósa napokig magyarázkodott a médiában, majd inkább feljelentette az asszonyt. Ezzel párhuzamosan a szocialisták pedig feljelentették őt.

A nő a botrány kirobbanása után Svájcba utazott – jelenleg is ott várja az országból való kiadatását.

Kósa ennek nem fog örülni…

A nő ügyvédjén keresztül fordult a nyilvánossághoz. Helmeczy László újabb részleteket tárt fel részleteket az üggyel kapcsolatban. Elmondta, hogy mivel védence nem járult hozzá az egyszerűsített kiadatáshoz, ezért a nő kétségbeesett lépésre szánta el magát. Menedékjogi kérelmet nyújtott be, aminek során részleteket árult el vallomásában az állítólagos 1300 milliárd forint és Kósa Lajos kapcsolatáról.

Az ügyvéd elmondása szerint a nő olyan részletekbe menően tett vallomást, melyeket addig még ő sem ismert. A HírTV Egyenesen c. műsorában az ügyvéd szerint védence vallomása:

„nem fog örömet szerezni Kósa Lajosnak”.

Helmeczy László a műsorban elmondta; „olyan iratok vannak a birtokában, amelyek felvetik a fideszes politikus felelősségét. Helmeczy arról is beszélt, hogy nem csak Kósa Lajos édesanyja, hanem maga a politikus is kapott volna ajándékot a csengeri nőtől. Külföldi cégek értékpapírjairól van szó, amelyről ügyvédi ellenjegyzés is van.”

Az ügyvéd szerint a svájci vallomásban a csengeri nő arról is beszélt, hogy a Kiskun Tender Kft.-től kölcsönkapott 50 millió forintot, amit aztán készpénzben továbbadott Kósa Lajosnak.  

Kósa Lajos minden vádat cáfol.

Kapcsolódó cikkünk:

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!