Fideszes kormányszóvivő: a szocialisták alatt szabadabb volt a sajtó

Borókai Gábor a most megszűnő Heti Válasz főszerkesztőjeként került újra a média kereszttüzébe. Az első Orbán-kormány szóvivője a Fidesz populista fordulata után is megtartotta a józan, mérsékelt konzervatív hangot az általa vezetett újságnál, amiért persze érték is támadások rendesen. Valahogy mégis mellette áll a szimpátiánk, mert ő soha nem a „némethszilárd” típusú kommunikációt követte, és lapjában értékes gondolatok jelentek meg minden normálisan gondolkodó ember számára, kövessen jobb- vagy baloldali értékrendet. A lap megszűnése kapcsán volt vendége a Hír TV-nek, ahol igen érdekes dolgok hangzottak el tőle, főként ha figyelembe vesszük, hogy a Fidesz kormány egyköri szóvivőjéről van szó:

„A szocialisták, a baloldali kormányzás idején nagyobb volt a szabadság. A piac sok tekintetben uralta a politikát is”

Nos, itt van valaki, akit nem lehet azzal vádolni, hogy Kádár-Horn-Gyurcsány szoknyája alól bújt ki, aki ismeri a magyar média minden szegletét, kijelenti, hogy a szocialisták korrektek voltak a médiával, nem pedig óriási balliberális média túlsúlyról beszél, ahogy azt a Fidesz szajkózza. Ez azért is egy nagyon fontos tény, mert a mostani választási eredményben minden elemzés és szakértő egyöntetűen állítja, óriási szerepe volt a teljesen torz médiapiaci viszonyoknak, a médiához való hozzáférésnek, illetve a szabad médiához való hozzá nem férésnek.

Ha összefoglalom, a szocialisták idején a választások ebből a szempontból is tisztességesebbek voltak.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!