Beüzent Orbán rendszerének a mozdonyvezető: a puszta közepén hagyta a vonatot

A miniszterelnök a felcsúti kisvasút avatásán/Facebook/Orbán Viktor - a kép illusztráció

Tanulságos eset történt péntek reggel Füzesabony előtt. Egy vonat a késés miatt túlhaladta a mozdonyvezető munkaidejét, akit nem zavartatott az sem, hogy a vonat a fenesemmi kellős közepén áll, ő egyszerűen megállította azt, majd hazament, hiszen a vállalt munkáját elvégezte.

„…arra ébredtem, hogy állunk a semmi közepén. Majd jött a kalauz, és azt mondta sűrű elnézéskérés mellett, hogy sajnos itt most állni fogunk egy darabig, mert a mozdonyvezetőnek lejárt a munkaideje” – nyilatkozta egy utas a Borsnak.

A mozdonyvezető cselekedete példaértékű volt, és nyilván szimbolizálja azt a rebellis magatartásformát, amit a jelenlegi rendszer hiányosságai és negatívumai kihoznak a magyarokból.

  • „Nyugaton” egy ilyen eset elképzelhetetlen. „Keleten” a japán vasúttársaság vezetőjét menesztették 3 perc késés miatt.
  • A mozdonyvezető megelégelte, hogy még a túlórapénzt is lespórolja a Magyar Rémálomvasutak Zrt.
  • A mai bérek mellett nem várható el senkitől, hogy a munkáját lelkiismeretesen végezze. Sokkal inkább az jellemzi a magyar munkavállalókat, hogy „letudják” a műszakot, hiszen semmiféle motivációt nem kapnak arra, hogy munkájuk gyümölcsére törekedjenek, azt szívből végezzék el.
  • A magyar mentalitás az előző rendszer hozadékaként őrzi az „ami jár, az jár” (akkor is ha nem kell) mentalitást, és azt a gondolkodásmódot, miszerint akkor vagyunk többek, jobbak, ha a belünket is kidolgozzuk, nem pedig akkor, ha értelme van annak, amit csinálunk. Éppen ezért nem számít, hogy begurítjuk-e azt a vonatot vagy nem, hiszen a műszaknak vége: fejront van.

Ilyen feltételek és efféle közhangulat mellett mégis megérthetjük a mozdonyvezetőt. Ő a demokráciának azon formáját választotta, amelyik hatékonyabb annál, mint hogy egy Facebook-kommentben üzenjen be a rendszernek.

Amíg nem történik gyökeres változás, ne is reméljük, hogy a vonatok begurulnak az állomásra egy lejárt műszak után…

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!