Meglépte a TV2: itt a legundorítóbb aljasság, amivel előrukkolt a kormányközeli csatorna

Kép forrása: Zuschlag János Facebook oldala

A Tv2 Tények című műsorában több olyan riport is megjelent, amiben több, teljesen más párthoz tartozó politikussal hozták kapcsolatba Czeglédy Csabát. Így a Fidesz bejelentése nyomán azt állították róla, hogy cipősdobozban szállította az áfacsalásból ellopott pénzt Gyurcsány Ferencnek, de szerintük ő pénzelte a jobbikos Rig Lajos kampányát is a tapolcai időközi országgyűlési választáson, miközben az MSZP embereként a párton belül kémkedett is a DK-nak.

Mindezt egy védett tanú vallomására hivatkozva mutatták be több alkalommal, a férfi nem volt felismerhető, csak az elsötétített sziluettjét lehetett látni, a hangját is torzították. Még az sem derült ki, honnan tudhatja, amit állít, vagy milyen minőségben/hogyan jutott az információkhoz – foglalja össze a történteket a HVG.

Czeglédy ezek miatt sajtópert kezdeményezett, de ezzel párhuzamosan rágalmazás, „hamis és valótlan tartalmú felvétel készítése és nyilvánosságra hozatala miatt büntetőfeljelentést is tett a Tv2 hírigazgatója, Kökény-Szalai Vivien és bűntársai ellen” – erről itt olvashat tovább.

Váratlan fordulat: A TV2 a börtöntöltelék Zuschlag Jánossal bizonyítana

A csatorna ebben az előbbi sajtóperben adott be egy ellenkérelmet, amiben váratlanul azt kérték, hogy tanúként Zuschlag Jánost hallgassák meg, mert vele bizonyítanák a Czeglédyről elhangzott állításokat – tudta meg Czeglédy Csaba ügyvédjétől, Litresits Andrástól a HVG.

A probléma mindezzel annyi, hogy a tanú sziluettje még csak nem is hasonlít Zuschlag János testalkatára. Amikor ezt felvetették a TV2-nek, a csatorna álláspontja az volt, hogy nem állítják, hogy Zuschlag szerepel a bemutatott riportban, viszont az ő nyilatkozata alapján készült a műsor.

A TV2 tehát elismerte, hogy belehazudva a nézők arcába, egy statisztát használt fel Czeglédy bűnösségének alátámasztására

Nem ez lenne az első eset, hogy az egykori szocialista politikust veti be a tulajdonosváltás óta, az Orbán-kormány aktuális érdekeinek megfelelően karaktergyilkosságokban utazó Tv2: Zuschlagot dobták be abban az elhíresült riportban is, amely a pedagógustüntetések egyik akkori vezéralakjáról, Pukli Istvánról készült.

Ráadásul van egy további, elég egyértelmű kapcsolat is: a bulvárszerkesztőből Tv2 hírigazgatóvá előlépett Kökény-Szalai Vivien korábban nemcsak prostituáltakról szóló ponyvákat írt, hanem ő jegyzi a Zuschlag Jánosról írt könyvet is, ami persze a 2014-es választási kampány idején jelent meg – teszi hozzá a HVG.

A teljes beszámoló itt olvasható.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!