Ez téged is a padlóra tesz – feláll a szőr a hátadon, ha elolvasod a népszerű blogger bejegyzését a mai Magyarországról

Frappáns, de nagyon szomorú történettel jelentkezett BANDITA, vagyis Virányi András, a közkedvelt blogger. (Címlapképünkön). Bejegyzését változtatás nélkül közöljük.

„Mari néni fáradtan kelt fel reggel. Tegnap volt hetven éves, és a párjával Pista bácsival ezt egy kicsit megünnepelték. Nem szokott hozzá a két öreg a dáridóhoz, de nem is nagyon rúgtak ki a hámból. Egy kis csirkelábból főzött pörkölt, magas a vérnyomás, meg nem szabad terhelni a gyomrot éjszakára, némi diétás kútvíz, este egy hosszabb Skype beszélgetés a gyerekkel aki Londonban mosogat, és máris késő este volt mire ágyba kerültek. Holnap munka van, lazsálni nem lehet, minden fillérre szükség van a harminc éves devizahitel törlesztéséhez.

Mert nyugdíjba még nem mehetnek, pedig már öt éve letelt a negyvenöt éves munkaviszony mindkettőjüknek.

Viszont a nagy migránsáradat mindent keresztül húzott az életükben. De legalább a soros terv nem sikerült, ezt minden este megköszönik a kormánynak esti áldás formájában.

Éppen hét éve történt, mikor háború elől menekülő szerencsétlenek jelentek meg az ország határain, és áthaladva azon továbbálltak a szomszéd, fejlett országokba, ahol végül is letelepedtek, vagy visszamentek onnan a hazájukba.

Itthon azért akkor ellenséget csináltak belőlük, és az ellenük való harc jegyében egyre épültek a stadionok, ömlött a pénz a fociba, az egészségügy, meg az oktatás ott rohadt meg ahol volt.

Az országból addig, és azután is áramlott ki a fiatal munkaerő, viszont Mészáros Lőrinc vett Orbán Viktornak egy szigetcsoportot az óceán közepén.

Mari néni már majdnem elment nyugdíjba Pista bácsival, mikor közölték velük, vagy tovább melóznak ahol tudnak, mert még nem kapnak nyugdíjat, de különben az ország erős és büszke.

Mari néni lefőzte a kávét, mint minden reggel ahogy szokta munkába indulás előtt, és kirakta a gyógyszereiket. Külön a magáét, külön a Pista bácsiét. Az férjének több volt, mert neki az egyensúly zavarára nem találtak magyarázatot, meg orvos sem volt a kórházba, hát felírtak neki erre valami jó drágát. Szédül is az öreg a létrán, nagyobb tüzekhez már nem is viszik ki csak a hatvan év alattiakat a Tűzoltóságnál. Ő addig felsöpri az udvart, a többi hatvan feletti meg továbbképzésen van. Pista bácsi valljuk be, már kissé szenilis ehhez.

Mari néni is indul a munkahelyére, buszra nincs pénze, így tovább tart ameddig kiér Kósa mama sertéstelepére. A reggeli ganajozásról már lemarad, de a takarmányt neki kell betolni talicskán. El is fárad estére rendesen, alig várja hogy hazaérjen, és leüljön a tévé elé megnézni, mekkora fejlődésen ment keresztül az ország, ameddig ők el voltak zárva a hírektől. A közmédia ebben nagyon jó.”

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!