Vulkánkitörés: 70 felett a halottak száma, 3 napos gyász Guatemalában

Megindult a nemzetközi segítségnyújtás Guatemalának a Fuego vulkán vasárnapi kitörését követően – közölte kedden Heinz Hiemann, a közép-amerikai állam elnökének szóvivője.

Legfrissebb adatok szerint legkevesebb 72 ember vesztette életét a tűzhányó kitörése miatt. Nem kizárható, hogy a kutató-mentő munkálatok során további áldozatokra lelnek. Mintegy 300 sérültet tartanak számon, a kitörés csaknem 2 millió embert érint. A halottak nagy számára tekintettel három napos gyászt hirdettek az országban.

Jimmy Morales elnök is a helyszínre látogatott, hogy képet alkothasson a katasztrófáról. A nagy erővel kitörő Fuego hétfőn 16 órán keresztül lövellt sűrű fekete füstöt mintegy 10 kilométeres magasságba, és hamuval terítette be a környékbeli területeket. A beszámolók szerint a fővárosra, Guatemalavárosra is hamu hullott, és a vulkanikus törmelékár elárasztotta El Rodeo települését.

Közel 3300 embert menekítettek ki a vulkánhoz közeli településekről. A világhálóra feltöltött képek és videofelvételek tanúsága szerint a vulkánhoz közeli településeket teljesen belepte a hamu, több településen óriási károk keletkeztek.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!