Mégis randizik Kim és Trump: Bejelentették a történelmi találkozó időpontját

Rendben folynak a Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető közötti csúcstalálkozó előkészületei, a tárgyalást június 12-én helyi idő szerint reggel 9-kor (közép-európai idő szerint hajnali 3-kor) tartják Szingapúrban.

A két ország képviselői az Észak- és Dél-Koreát elválasztó demilitarizált övezetben egyeztetnek a közelgő csúcstalálkozóról – közölte hétfőn a washingtoni Fehér Ház szóvivője.

A tárgyalás napirendjéről – a kezdési időponton túl – részleteket egyelőre nem lehet tudni. Az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó létrejötte nemrég kétségessé vált, mert Trump lefújta az eseményt Phenjan szerinte ellenséges megnyilvánulásai miatt.

Múlt héten azonban az amerikai elnök a Fehér Házban fogadta Kim Jong Csolt, az észak-koreai állampárt Központi Bizottságának alelnökét, aki átadta neki Kim Dzsong Un levelét. Trump a Kim Dzsong Un “jobbkezeként” számon tartott politikussal folytatott egyórás megbeszélés után közölte, a szingapúri csúcsot a korábban megbeszélteknek megfelelően mégis megtartják.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!