Volt itt nekünk ez a Soros György kampány. Ennek gyökerei jóval korábbra eredeztethetők, mint az elmúlt években tapasztalt gyűlöletcunami, és jóval tovább is visz minket, mint pár tízezer plakát egy öregemberről.
A Fidesz politikája a hatalom. Pontosabban annak megszerzése és megtartása. A liberális Fideszből „polgári-jobboldali” Fidesszé válás ügyes stratégia volt, de pusztán csak arra irányult, hogy Orbán elkerülje azt, ami később például az SZDSZ sorsa lett.
A teljes bukást, a lemorzsolódást elkerülte, a kiüresedett politikai tereket gyorsan elhagyta, ügyesen és időben váltott, ezért Orbánt ez az idő előrehaladtával egyre jobban felbátorította arra, hogy bármilyen eszközt bevessen annak érdekében, hogy a pártot és természetesen saját magát a felszínen tartsa.
Vissza a jövőbe
Első (1998-2002) kormányának még volt ideológiai háttere. Volt egy keretrendszer, amibe könnyen bele tudott simulni az, aki ideológiailag egyívású volt velük. Kormányzása tanulsága éppen itt volt elrejtve, de erre később visszatérünk.
A jobboldalra frissen átpozícionált – vagy ha úgy tetszik rárabolt Fidesz – elszívta a levegőt a nagy hagyományokkal bíró munkás-paraszt formáció béna örökösétől a Független Kisgazdáktól, és maga mellé tudta édesgetni a vidéki középvárosi, illetve a fővárosi jobboldali értelmiség MDF-es szavazóit is. A jobboldal vezető erejévé vált, de elérte az üvegplafont, nem tudott tovább nőni. Sőt, első kormányzása instabil volt, hiszen a Fidesz nem többséggel kormányzott, alkukra kényszerült koalíciós partnereivel, és közben a nyakába lihegett a szocialista ellenzék is, akik a kilencvenes években meggyőző társadalmi bázissal rendelkeztek, és ellenzékből is képesek voltak arra, hogy 4 évnyi építkezés után megborítsák Orbán kormányát.
A 2002-es Fidesz bukta – lassan húsz év távlatából – jót tett az országnak, és a helyzet az, hogy jót tett a Fidesznek is.
Orbán úgy vesztett, hogy nyert. Bukta a hatalmat, de nyert egy csomó időt. Évekre úgy tűnt, hogy soha nem áll fel a Fidesz abból a pofonból, amit a Medgyessy Péter vezette MSZP kampánytól kapott, sőt párton belüli pozíciója is veszélybe került. Ekkor azonban olyan dologra vetemedett, amire senki nem volt felkészülve.
A hatalom szele akit egyszer megcsapott, az könnyen a bolondjává válhat. Személyiség kérdése ki, hogy reagál. Orbán úgy döntött, neki a hatalom kell. Ennek rendelt alá mindent. Párton belül megerősítette magát, és ráfordult a következő választásokra. Szerzett egy taliga pénzt, társadalmi támogatottsággal körülbástyázta magát néhány Simicska kaliberű emberrel, erős szövetségeket kötött, és bebetonozta személyét – Orbán maga lett a Status quo.
A hatalom a mozgatórugója. A hatalom megszerzése és megtartása érdekében minden és mindenki alárendelhető, semmi sem szent. A hatalom megszerzéséhez és megtartásához azonban kevés egy népszerű, ám véges ideológia. Kevés lesz a koronaúsztatás, a Széchenyi-film, meg a nemzetieskedés. Az üvegplafont át kell törni, ha kell baloldali üzenetekkel is, bele kell állni a populizmusba. A hatalom érdekében le kell vetni az ideológia szorító zakóját, mert abban eleve kódolva van a bukás.
Ez fordítva is igaz. Azzal, hogy később ezt a polgári irányzatot is levetette magáról, sőt mára mindenféle értéket, és ideológiát száműzött politikájából – Orbánnak nem maradt más mint a hatalom.
De ezt a hatalmat csak egy sikerrecept alapján lehet megszerezni.
A politika Harry Pottere a Fidesz
Az embernek van egy olyan vágya, hogy szereti magát egy másik világba képzelni. Ezt a világot meg kell építeni, annak lehetőség szerint minden elemével, szimbolikájával, hagyományával, képi- és ízvilágával. Ezt Hollywood is tudja és szereti is alkalmazni. Miért ne lehetne egy politikai oldalt is így megépíteni?
Akárcsak a népszerű könyv- és film franchise-ok, a Fidesz is összegyűjtötte saját kiszemelt körének legnépszerűbb, legjellemzőbb elemeit. Ezt összegyúrta és ebből megszületett a 2002 utáni párt. Míg a Trónok Harca, a Harry Potter, és mondjuk a Tolkien-eposz Gyűrűk Ura is a saját mondavilágának minden elemét igyekezett összeszedni, addig Orbán egy politikai olvasztótégelyt hozott létre. Ha az anyag összeáll, már nem tudni, hogy mi volt előbb: a Gyűrűk Ura vagy a troll, a Harry Potter, vagy a varázslók? Lehet utána csinálni.
A teljes jobboldal leuralásához szükség volt a szimbolikára – a MIÉP-es szoftzsidózástól a hargitai búcsújárásig, a népzeneiségre, a tájszólásra, közmondásokra, keresztekre, papokra, kokárdára, valami nemzeti egyvelegre.
Lettek nemzeti célok, lett egy a zászló, lett saját Heti Hetesük, könyveik, alakjaik, megmondóembereik, tévéjük. Lett kijelölt ellenségük is: kezdetben a kádáristák, a kommunisták, de ez finomodott és mostanra igazából mindenki ellenség, aki nem velük van.
Ezt megteremtve, a Fidesz ellenzékből megcsinálta a maga sikerét. Az MSZP szépen lassan elaludt, és mire felébredt, már polgári körök százai működtek, akik készek voltak átülni a 2006-os őszi önkormányzati választásokon a Fidesz által megnyert városok, falvak testületeibe. Ezeken keresztül pedig lehetett tovább építkezni, törvényesen, adóforintokból akár.
Miután megtudtuk, hogy Gyurcsány elkúrta (nem kívánom minősíteni, hogy hazugság volt-e, vagy igazságbeszéd) a pálya már lejtett a Fidesznek, és ezt a történelmi esélyt csak a hülye lett volna képes kihagyni. Orbán nem volt hülye – a soha vissza nem térő alkalmat meg is ragadta annak érdekében, hogy elinduljon az MSZP leomló építőtégláin, a hatalom felé vezető úton.
2010-re az MSZP elfáradt, koalíciós partnere megszűnt, a demokrácia játszóterét kihasználva a Fidesz a legfontosabb hatalmi ellensúlyi rendszerekbe sikeresen bealkudta embereit (gondoljunk az ügyészi hivatalra, vagy akár a közmédiára, alkotmánybíróságra), kiket eszközként használt is rendesen. A végén az MSZP-t pedig kétharmaddal váltotta Orbán, aki elhitette saját egymillió szavazójával és még egymillió bizonytalannal, hogy rendet tesz, és nyugatos, fasza országgá teszi ezt a kuplerájt. Nem így lett.
A pontos feladatkiosztás, a kampánygépezet, a számon kérhetőség, az erős hierarchia, a kiépített kultusz, a jól körülhatárolható szimbólum- és retorikarendszer, a „magyar néplélek” tűpontos tudományos elemzésére létrejött fókuszcsoportok, és a stabil anyagi háttér a hatalom letéteményesévé tette Orbánt és klánját. Ehhez persze még hozzájárult az is, hogy az EU-s támogatások fölött csőszködhetnek, ami a Fidesz rendszerét gyakorlatilag puszira kapott ingyenpénzzel tartja életben nyolc éve, és életben is tartja még ugyaneddig.
Fideszország
Orbán centrális erőtere végül a hatalom gyakorlóterévé silányult. Egypárti rendszerré tette az országot úgy, hogy mi mégis többpártrendszert látunk.
Saját polgári köréből kiemelkedett a Jobbik Vona Gábor személyében, de a meglepően friss pártként elkönyvelt LMP a kezdetektől úgynevezett „kiábrándult fideszesekkel” van tele – legalább is, ami a pártvezetést illeti. Az SZDSZ-ből megmaradó Liberálisok örökös vezetője Orbán egykori koleszos szobatársa. Orbán legnagyobb kritikusa a mellényzsebből előbújt HírTV-n fennhangon geciző Simicska Lajos. A kibukott fideszes ex-miniszterek a megmaradt ballib sajtóban egymásra licitálva kiabálják, hogy mekkora maffiaállamot épített ki Orbán, de a részleteket valahogy soha nem tárják elénk, a konszenzusos történelemírás pedig majd 30 év múlva felmenti őket a múltjuk alól.
Tiszteletreméltó ex-fideszes öreguraknak bólogatunk, akik Kálmán Olgának panaszkodnak a jobboldal erkölcsi válságáról a HírTV-n. Mélyen egyetértünk velük a képernyő előtt ülve, mi, akik rohadtul át se kapcsoltunk oda 2014 előtt, mert addig azt az ATV-t nézzük, ami állítólag az MSZP tévéje volt, közben pedig azt látjuk, hogy a csatorna feje már kezet csókolt a fideszes filmpápának.
Hódmezővásárhelyi polgármestereket castingolunk miniszterelnöki székbe, majd az MSZP fejéhez vágjuk, hogy miért válogat a jelöltek közt. Márki-Zay jobboldali, akit pár éve még nem zavart a Fidesz. Ma ő az ellenzéki. A mi ellenzékink. Ő a megtestesült bizonyítéka annak, hogy megint van MSZMP, és Hazafias Népfront. A kváziellenzék.
Mert hazafias népfront itt kérem már majdnem minden. Professzorok Batthyány köre, Szamizdat Magyar Nemzet, Lukácsi Katalin, meg még bánat tudja kicsodák, akik a torkunkon ún. ellenzékiként lenyomni kívánt médiumokból éjjel-nappal hitegetik velünk, hogy ők az ellenzék. Közben az embernek olyan érzése van, hogy a Párt emberei ők is, mert végső soron ezek mind a Fidesz körül gravitálnak. Az ember úgy érzi, hogy a Fidesz ellenzéke maga a Fidesz.
Addig altattak minket, míg eljutottunk odáig, hogy lassan nem találunk olyan ellenzékit, vagy ellenzéki felületet, ami vagy aki ne függött volna egyszer valamikor a múltban a Fidesztől.
A másik oldal logikája szerint ha valaki egyszer megjelent egy baloldali rendezvényen mondjuk ugrálóvárazni, vagy majálisozni, az szoci, legyen bármilyen új pártban, alakulatban, bármiben. Itt csak mi kerülgetjük az egyértelműt.
Elaludtunk
Orbán most – harmadik kétharmados ciklusának elején, a politikai uborkaszezonban – nagyot dobott. A lesajnált, kiröhögött, Stop Soros mögé bújtatva egy életre bebiztosította magát a hatalomba.
Félkegyelműeknek kinéző urak szajkózták bő egy évig, hogy a migránsok miatt majd lárvákat kell együnk. A tücskök-bogarak mögött azonban a nyilvánosság altatásának szándéka húzódott. A nyilvánosság figyelme pedig elterelődött arról, hogy a menekültválságot fegyverként használó politika végső soron csak a túlélésére és egy beteg demokrácia bebetonozására játszott. A Fidesz visszatekerte az időt és ott folytatja, ahol Orbán egyéni értelmezése szerint – valamikor a nyolcvanas évek elején – az elvtársak elrontották.
Egy új, nem annyira puritán Kádár János emelkedik ki pártja élén, ami az MSZMP szellemi örököse lett, és ami perverz módon csak annyira jobboldali, mint amennyire az MSZMP volt kommunista. Orbán – aki előrejelezhető módon valamiféle dinasztiális kvázi-diktatúrán töri a fejét, 2030-ig tervezi ittlétét.
A július 1-jén életbe lépő új büntetőeljárási törvény – ami az ominózus Stop Sorosban volt elrejtve – gyakorlatilag arra szolgál, hogy törvényesen megfigyeltethessenek, elővehessenek olyanokat, aki nem velük van.
Ebben az országban évek óta „fokozott ellenőrzést” tart a rendőrség.
Magyar György ügyvéd szerint: „Az új jogszabály lehetővé teszi, hogy a büntetőeljárás elindításának már ne legyen feltétele a bűncselekmény gyanúja. „Elég lesz, ha valaki „bűncselekmény elkövetőjeként szóba jöhet”. Ilyenkor úgynevezett előkészítő eljárást lehet folytatni, amelynek célja tulajdonképpen nem más, mint a gyanú gyanújának megalapozása.”
A gyülekezési jogot ezzel egy időben éppen a Kádári időkre emlékeztető módon korlátozzák – persze a duma most más. A magánlakások, és a családok otthonának „védelme” érdekében be lehet tiltani, vagy fel lehet oszlatni bármilyen ellenzéki megmozdulást, ami nem a Hortobágy közepére lesz meghirdetve – mert a puszta közepén majd biztos nem zavar senkit, az „Orbán Takarodj”.
Mindezt törvényesen. Egy árva fegyverlövés nélkül. Puha forradalom ez, vér nélkül, mint a rendszerváltásunk volt, csak itt most fordítva. Ez most a hatalom puha forradalma.
