Meghalt a negyedik „Holdjáró”

Elhunyt életének 86. évében Alan Bean amerikai űrhajós Houstonban, aki negyedik emberként járt a Holdon 1969-ben az Apollo-12 misszió keretében, s 1973-ban a Skylab űrállomás parancsnoki tisztségét is elátta – közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).

“Alan Bean egykor azt mondta, neki van a világon a legszebb élete” – hangsúlyozta Jim Bridenstine, a NASA új igazgatója. Hozzátette: “Ez egy vigasztaló emlék, miközben gyászoljuk halálát”.

A család közlése szerint szerettei körében érte a halál a houstoni metodista kórházban két hetes betegséget követően. Bean negyedik emberként a Holdon a Viharok Óceánjának (Oceanus Procellarum) nevezett térségeiben hagyta hátra lábnyomait, mindössze négy hónappal Neil Armstrong 1969 júliusi történelmi Apollo-11-es küldetését követően.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!