Rohamosan távolodik egymástól Lázár és Orbán, ilyen messze soha nem voltak egymástól

Az elmúlt nyolc évben nem volt olyan pillanata Lázár Jánosnak, hogy ne lett volna a kamerák kereszttüzében. Az elmúlt két ciklusban előbb frakcióvezetőként, majd államtitkárként, 2014 óta pedig miniszterként volt állandó reflektorfényben, és ez a parlamenti üléshelyét is meghatározta, leginkább a parlamenti patkó első, bársonyszékes sorában foglalt helyet.

A  24.hu most észrevette, hogy Lázár most igencsak távolabb, a lap információi szerint leghátul kért magának széket, ami minimalizálja a közvetítésben való szereplést. Úgy tűnik, az Orbán kegyeiért folytatott harcból Rogán került ki győztesen, és Lázár már fizikailag sem kíván Orbán közelében lenni. A hódmezővásárhelyi zakóval kezdett viharos gyorsasággal meggyengülni a Fideszen belüli pozíciója, a választások után pedig már nyíltan arról beszélt, hogy a Fideszen belül is voltak, akik annak szurkoltak, hogy megbukjon.

Mi nem sírunk érte.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!