Horror Moszulban: Ezer holttestet ástak ki a romok alól

A holttestek az Iszlám Állam harcosainak, családtagjaiknak, illetve azoknak a civileknek a maradványai, akiket a terrorszervezet meggátolt a menekülésben Moszul ostroma alatt.

Tíz nap alatt mintegy ezer holttestet ástak ki az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet korábbi iraki fellegvára, Moszul nyugati részének romjai alól – közölte kedden egy moszuli rendőrségi forrás.

A holttestek felkutatását célzó akciót nyugat-moszuli óvárosban Haider al-Abádi leköszönő iraki kormányfő rendelte el tíz nappal ezelőtt.

Az oszlásnak indult holttestek utáni kutatást egy, a miniszterelnök által létrehozott bizottság végzi. E bizottság vezetője, Rabi Ibráhim alezredes közölte: csak hétfőn és kedden 150 holttestet ástak ki az óváros romjai alól, sok nő és gyerek földi maradványa volt köztük.

Ibráhim hozzátette: a holttestek az Iszlám Állam harcosainak, családjtagjaiknak, illetve azoknak a civileknek a maradványai, akiket a terrorszervezet meggátolt a menekülésben Moszul ostroma alatt.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!