Ferenc pápa: A Szentlélek nem fog helyettünk dolgozni

A Szentlélek az az isteni erő, amely megváltoztatja a világot – mondta Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában bemutatott pünkösdi misén vasárnap.

Miután pünkösdhétfő nem piros betűs ünnep Olaszországban az 1969-es liturgiai naptárreform óta, ezért a római hagyomány szerint pünkösdvasárnap délben a római Pantheon tetején levő nyílásból több tonna vörös rózsaszirmot hullajtottak alá a Szentlélek alászállását jelképezve.

Az egyházfő homíliájában kijelentette, sokan ígérnek változást, újrakezdést, szenzációs megújulást, de semmilyen földi próbálkozás nem képes az emberek szívét kielégíteni. Az élet nehézségeiben igazi „erősítőt” Isten tud adni.

A pápa hangsúlyozta: a Szentlélek az az isteni erő, amely képes megváltoztatni a világot. Fuvallathoz hasonlította, amely meleget fúj a hidegben, enyhülést ad a forróságban, vizet a szárazságban.

Megváltoztatja a szíveket is: megmozdítja, azokat, akiket a félelem bénít meg, a Szentlélek leküzdi az emberek belső ellenállását, továbblépteti azt, aki félmegoldásokkal akar megelégedni, újraindítja azt, ki úgy érzi, célba érkezett, álmokat ad a bátortalannak.

A Szentlélek nem oldja meg helyettünk a problémákat, de bizalmat ad, segít, hogy ne fáradjunk bele az életbe, fiatalon tartja a szívünket – mondta Ferenc pápa.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!