Elegük lett a bíráknak, kirúgják Orbán bizalmasát?

Úgy tűnik, olyannyira nő a feszültség a bírósági szervezetek, és az őket irányítani hivatott Handó Tünde között, hogy az Országos Bírói Tanács nyílt ultimátumot fogalmazott meg a kormány parlament által kinevezett Handónak.

Az igazságszolgáltatás rendszerét ma a Handó Tünde által vezetett Országos Bírói Hivatal (OBH) vezeti, az ő felügyeletét pedig az Országos Bírói Tanács (OBT) látja el. Handót a parlamenti fideszes többség nevezte ki, míg az OBT tagjait a bírák maguk közül választják. A konfliktus régóta fennáll, Handó nem hajlandó kinevezni a vezetői pályázatok számára nem szimpatikus nyerteseit, inkább új pályázatot ír ki, de nem aratott nagy tetszést az etikai kódexével sem, vezetési stílusát pedig elutasítják a szervezetben. Az Országos Bírói Tanács legutóbbi ülésén a következő határozatot hozta meg:

„Az Országos Bírói Tanács felhívja az OBH elnökét, hogy haladéktalanul tegyen eleget az OBT irányába fennálló törvényi kötelezettségeinek, tegye meg a szükséges előterjesztéseket, érdemben válaszolja meg az OBT felhívásait, és a felügyeleti tevékenység gyakorlásához szükséges tájékoztatásokat adja meg. Amennyiben ennek nem tesz eleget, az OBT megfontolja a Bszi. 74. § szerinti eljárás kezdeményezését.”

A passzus amire hivatkozik a döntés, nem más mint az, hogy ha Handó neki felróható okból 90 napon túlmenően elmulasztja a törvényi feladatait, vagy cselekménye, magatartása, mulasztása miatt a tisztségére méltatlanná vált, az OBT a tagok kétharmadának szavazatával indítványozhatja az Országgyűlésnél a menesztését.

A döntés jelzi, betelt a pohár, és ha másnak nem, de az Országos Bírói Hivatal elnökének legalább be kellene tartania a törvényeket, hogy egyáltalán bármilyen erkölcsi vagy jogi alapja legyen a szervezetet vezetni. Egyébként már bírósági döntés is van róla, hogy Handó az OBH elnökeként egyértelműen visszaélt jogkörével.

Az előzményekről itt írtunk:

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!