Orbán Viktornak is köze lehetett a szurikátához – megdöbbentő összefüggést találtunk

Kép forrása: MTI

A miniszterelnök több ponton kapcsolódhat a szurikáta halálához – véljük mi. Történt ugyanis, hogy a szerencsétlen szurikáta szörnyet halt, amikor egy kisfiú földhöz vágta. Ennek apropóján a közéleti, politikai híreket elfedték a szurikátás, állatvédős, a gyermeket veréssel fenyegetős és a különféle szervezetek és közéleti szereplők verést ellenző cikkei, kommentjei. Úgy is mondhatnánk, hogy szurikáta-napokat tartottunk.

Jó-e ez? – Tesszük fel a kérdést megint csak mi, és ugyanazzal a lendülettel meg is válaszoljuk:

Nem. Méghozzá azért nem, mert amíg szurikáták százezrei hullanak el nap mint nap más állat által, vagy épp az emberi faj rombolásának eredményeképp, addig egyetlen szurikátahalál is eltereli a figyelmünket a lényegibb történésekről. Inkább kattintunk egy szurikátás hírre, mint arra, hogy az új, épp beiktatásra váró miniszterek milyen jövőképet festenek elénk, mire számíthatunk az elkövetkezendő négy évben, mi a helyzet a gázai övezetben, vagy hogy épp milyen történések zajlanak Brüsszelben, amelyek egész Európát érinthetik.

Nem, minket csak az az egy szurikáta érdekel. Hajlamosak vagyunk okfejtésekbe bonyolódni, etikai értekezéseket írni egy szerencsétlen esetről, mert a Fidesz már olyannyira felvitte az ingerküszöbünket az egekbe, hogy az se érdekelne minket, ha Rogán Antal annyi erdőt vágatna ki, mezőt szántatna fel, hogy nemhogy szurikáták nem élnének meg ott, de még a magyar földikutyák sem.

Csak az az egy, amelyikkel egy kisgyermek elbánt (haragból, ijedtségből). Attól tartok, hogy Orbán Viktor akarhatta így, hiszen más magyarázat nincs erre a teljesen szürreális jelenségre. Talán ebben a cikkben majd leírjuk, hogy milyen összefonódásai vannak a kormányfőnek a vadasparkkal, hogy esetleg fordítsuk a fejünket a politika felé is.

Talán nem írjuk le.

Jabronka Richárd

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!