India: Negyedmillió öt év alatti kislány hal meg évente

Egy friss tanulmány szerint megközelítőleg 239 ezer 5 éven aluli lány hal meg Indiában évente a nemi diszkrimináció következtében, írja a CNN. Az elmúlt évtizedben 2.4 millió ilyen halálesetet regisztráltak, az adatok pedig nem tartalmazzák a születés előtti halálozásokat.

A lányokat érő nemi alapú megkülönböztetés nemcsak megakadályozza a megszületésüket, hanem a már megszületett gyermekek halálát is okozhatja – fogalmazott Christophe Guilmoto, a kutatás társszerzője.

Mint mondta, a nemek közötti egyenlőség nemcsak az oktatásra, a foglalkoztatottságra vonatkozik, hanem az ellátásra, az oltásokra, a táplálkozásra és végső soron a túlélésre is.

A mostani tanulmány volt az első, amelyben azt vizsgálták, hogy mennyi elkerülhető haláleset történt az 5 éven aluli lányok körében Indiában.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!