Döbbenetes dolgot állít a miniszter a Paks II. beruházásról

A paksi atomerőműben (kép: MTI)

Süli Jánost 2017-ben nevezték ki  a paksi atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszterré, és ezt a pozíciót az új kormányban is megtarthatja. Az előírt ügymenet szerint ő is részt vett bizottsági meghallgatáson, mielőtt leteszi miniszteri esküjét.

Ezen a meghallgatáson azonban mindenki megdöbbenésére a következőt mondta:

“Még ma sem biztos, hogy megépítjük”

Tette mindezt akkor, amikor arról beszélt, hogy 2026-2027-re adhatják át a paksi atomerőmű két új blokkját, de a főépületre leghamarabb 2019 végén, 2020 elején szerezhetik meg az engedélyt. Igen ellentmondásos az egész ügy, egyrészt tervezni az üzembeállás időpontját, másrészt meglebegtetni a 22 hónapos csúszásban lévő projekt felfüggesztését. Tulajdonképpen, a döntés óta csak látszat intézkedések történtek, az orosz hitelkeretet ugyan lehívta az állam, de gyorsan törlesztette is azt.

Úgy tűnik, a kormányzat távolodni akar az orosz beruházástól, ami nincs Putyin ínyére, nem hiába jött a Judo VB-t meglátogatni, mert már akkor is akadozott a megvalósítás. Az akkori káoszról itt olvashatja előző cikkünket:


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata