Agyonlőttek egy magyar lányt Törökországban

Egy eltévedt golyó végezhetett Gyurkovics Eszterrel Ankarában – írja a cas.sk.

A lap szerint a 32 éves lány barátja után utazott a török fővárosba. Állítólag három héttel ezelőtt lőtték őt le véletlenül, egy utcai incidens során. Épp kihajolt az ablakon, amikor eltalálta egy eltévedt lövedék.

Az információt a szlovák külügyminisztérium is megerősítette a Nový časnak.

Gyurkovics Eszter a pozsonyi Comenius Egyetemen végzett magyar–esztétika szakon. „Egy csendes, intelligens lány volt, mindenki szerette őt. Pár évvel ezelőtt Görögországba távozott, s csak nagyon ritkán látogatott haza” – emlékezett meg róla a barátja.

Görögországban ismerte meg élete szerelmét, s aztán úgy döntött, együtt akar vele élni, ezért Ankarába költözött. „Pár hónappal halála előtt érkezett Ankarába, a napokban tért volna haza a vízuma miatt” – nyilatkozta a Nový Čas-nak Eszter családjának szomszédja, aki azt is elárulta, hogy Légen hetek óta beszédtéma a szörnyű tragédia.

A család nem hajlandó beszélni a történtekről, így azt sem lehet pontosan tudni, hogy mi történt. Eszter párját a történtek után őrizetbe vették, de egy nap után szabadon is engedték, mert kiderült, hogy semmi köze a lány halálához.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!