Inkább önkezével vetett véget életének a beteg a kórházban

Öngyilkosságot követett el egy beteg az egyik budapesti kórházban. Az áldozat egy 71 éves férfi, aki az elkeseredettség olyan szintjére juthatott, hogy saját svájci bicskájával döfte magát mellkason az éjszaka közepén. A penge halálos sebet okozott a férfi szívén.

A Ripost.hu információi szerint a 71 éves férfit daganattal kezelték kórházban, de egy héttel ezelőtt tbc-t, vagyis tüdőtuberkolózist is megállapítottak nála.

A lapnak nyilatkozó szobatárs szerint a férfi hajnali háromkor leszegett fejjel ücsörgött az ágya szélén, szótlanul. A szobában ezután mindenki elaludt, majd órákkal később a nővérek keltettek fel és tereltek ki mindenkit a szobából.

A lap szerint az éjszakás nővér talált rá a férfira hajnali 4 óra körül. A test az ágyon feküdt, mellkasában a saját késével.

Az öt szobatárs egyetért abban, hogy a 71 éves férfi valószínűleg azért dobta el magától az életét, mert nem bírta elviselni, hogy újabb betegséggel kell megküzdenie, és további kórházi kezelések várnak rá.

Azok, akik utolsó napjait együtt töltötték vele elmondták, hogy az áldozat szűkszavú volt, nem érdekelte semmi, és valószínűleg már egy ideje az öngyilkosságon járt az esze. Pedig a férfi nem volt egyedül – felesége minden nap bement hozzá a kórházba, és még az utolsó napon is megígérte neki, hogy másnap is meglátogatja.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkisegély-számot!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!