Hoppá! Rogán Antal miatt került bajba a kormány, mutatjuk, mit tett!

Miután Rogán Antal miatt a magyar kormány (tehát Orbán Viktor) bocsánatkérésre kényszerült, ma ismét folytatta ámokfutását. Nem lennénk a helyében.

Az ügy előzménye, hogy a Magyar Helsinki Bizottság a Fidesz kampányában amolyan migránssimogató mumusként volt feltüntetve, és ők tehetnek minden rosszról, és természetesen Soros György.

A civil szervezet pert indított a Miniszterelnöki Kabinetiroda ellen, mert „a nemzeti konzultáció valótlan és jó hírnevét sértő állításokat fogalmazott meg a Helsinki Bizottságról.” Emiatt a bíróság úgy ítélt, hogy a kormány.hu főoldalán közölje, és tartsa is ott 30 napon keresztül a kormány hivatalos helyreigazító, bocsánatkérő bejegyzését.

A nyilvános bocsánatkérés a minimum, ezen felül ugyanis 2 millió forint sérelemdíjat is kell fizetnie, adópénzből. Nem kellett volna emberkedni ugye.

Az üggyel kapcsolatban a nyilvánosság előtt újabban ismét ismét felbukkanó Rogán Antal újságíróknak azt mondta,

„nem ért egyet a bíróság döntésével, szerinte a kormánynak volt igaza.”

Ezek után még megismételte azt a kijelentését, ami miatt a bíróság közvetetten elmarasztalta a propagandaminisztert, miszerint a Helsinki Bizottság Soros György pénzén bevándorlókat hoz az országba, majd hozzátette, hogy „A bíróság Magyarországon ténykérdéseket is sokszor sajátosan ítél meg”.

Rogán elmondta, hogy az ítéletet tudomásul veszik, de véleményüket azért még fenntartják. Itt a propagandaminiszter csak azt felejti el, hogy neki, mint felelős kormánytagnak, mint a hatalom birtokosának – véleménye, sőt magánvéleménye nincs. Az ő személyes véleménye ugyanis kormányzati álláspont. Ő nem Juli néni a sarki fűszeres, akinek valóban lehet magánvéleménye.

De ha már véleménynél tartunk. Az irányított kérdéseiről és korlátolt válaszairól megismert nemzeti konzultáció sorozat újabb résszel bővül idén: a kormány ugyanis egy demográfiai kérdésekről szóló nemzeti konzultációt tartana a közeljövőben. Úgy tudjuk, hogy azért egy kis bevándorlós rész is lesz benne.

A 444.hu alapján

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!