Valami történt Simicskával – ezért nem dobta le az atombombát?

A választások előtt mindenki arra a bizonyos Simicska-atombombára várt, amit már több alkalommal is belengettek, ám a felrobbantására sosem került sor. Helyette a választások után derült ki, hogy Simicska cége elég nagyot kaszált egy állami szerződésen.

Az állami monopólium oldalán feltüntetett adatsor szerint január 1-jén a Simicska Lajos érdekeltségében lévő Hung-Ister Zrt.-vel, s még ugyanaznap a kormány egyik kedvenc PR-ügynökségével, a korábbi fidelitasos Kuna Tibor Trinity Communications Kft.-jével is új megállapodás lépett érvénybe.

Előbbi cég esetében valamivel több, mint 2,3 milliárd forintos keretösszegű megállapodásról van szó, míg utóbbinál 5,5 milliárd forint – szintén keretösszeg – került a szerződésbe – írja a Zoom.hu.

A portál megjegyzi, hogy április elején még nyomát sem találták a megállapodásoknak – tehát a választások előtt senki nem tudhatott róluk. (Ez azért is furcsa, mert így kicsúsztak a hatvannapos határidőből is.)

2,3 milliárd forintos keretösszegért elképzelhető, hogy Simicska helyében mi sem robbantottunk volna semmilyen atombombát, függetlenül a személyes konfliktusainktól.

Egy a tábor, egy a zászló, egy a közpénz…

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!