Orbán kimutatta a foga fehérjét – nem elszólás volt amit mondott

Semjén Zsolt és Orbán Viktor egymásnak gratulálnak (képünk illusztráció) // kép: Népszava

Sokaknak fel sem tűnt, hiszen lassan megszokottá válik, hogy Orbán minden létező fórumon szidja a liberális demokráciát, és szembe helyezkedik vele.  Eddig ki is mondta, hogy illiberális államot épít, de most mintha a szavak szintjén ebből visszavett volna, és helyette kereszténydemokráciát emleget. De a kaki az kaki marad, még ha szép rózsaszín masnival át is kötik, se szebb, se jobb illatú nem lesz tőle.

Azt mondja Orbán a miniszterelnöki székfoglalójában, hogy zátonyra futott a liberális demokrácia, és e helyett felépítették a XXI. századi kereszténydemokráciát. Nézzük akkor meg, hogy pontosan mi is futott zátonyra, vegyünk elő egy-két politológiai tankönyvet, és nézzük meg a liberális demokráciák jellemzőit, illetve hogy azokból mi  maradt még meg Magyarországon!

  1. Általános választójog
    Ez még meg van, azért komplett társadalmi csoportokat még ők sem mernek kizárni, helyette inkább nehezítik a külföldön dolgozók szavazását, és segítik a kettős állampolgárokét. A jog megmaradt, csak a jog gyakorlását változtatták meg egyenlőtlen módon.
  2. Szabad választások
    Itt is van egy kicsi baj, mert a választás szabadsága azt is jelenti, hogy mindenki szabadon hozzáférhet a döntéséhez szükséges információkhoz. A liberális demokráciákban erre hivatott a közszolgálati média. Attól, hogy nincs rendőrsorfal a szavazófülkéknél, még nem biztos hogy teljesül ez a kritérium, mert a közmunkával zsarolás is elveszi a választás szabadságát.
  3. Többpártiság
    Sőt! Kamu többpártiság! A többpártiság önmagában megint nem jelent semmit, ha nem azonos erőforrásokat engedélyezünk az azonos társadalmi támogatottsággal rendelkező pártoknak, és egyébként semmilyen döntési jogkörük nincsen. Így ez most látszat többpártiság.
  4. A hatalmi ágak megosztása: törvényhozó, végrehajtó hatalom és igazságszolgáltatás elválasztása
    Épp most készítik elő a bíróságok bedarálását, majd csinálnak a Kúria felé valami fityfene államtitkárságot, ami megmondja, ki mit érdemel. A törvényhozó hatalom (országgyűlés) és a végrehajtó hatalom (kormány) pedig már régen egy kézben összpontosul, a parlament jelen keretek között képtelen felügyeletet gyakorolni a kormány felett.
  5. A törvények kikényszerítésének állami monopóliuma (az állam erőszakmonopóliuma)
    Magyarán, csak az államnak van joga erőszakot alkalmazni az állampolgárokkal szemben, és csak is a törvények betartása érdekében. Tehát, egyetlen Waltonos biztonsági őr sem üthet meg egyetlen civil aktivistát sem, és egyetlen kopasz Fradi drukker sem akadályozhat meg fizikai erővel népszavazási kezdeményezést.
  6. A fegyveres erők civil kontrollja: választott képviselők ellenőrző szerepe
    Épp most lesz egy katona a honvédelmi miniszter, amire a rendszerváltás óta nem volt példa, pontosan a civil kontroll miatt.
  7. Az ellenzék jogosítványainak tiszteletben tartása
    Ha egy ellenzéki képviselő tagja egy bizottságnak, akkor senki nem teheti meg, hogy nem vesz részt a bizottsági munkában, mert ő ott van. Joga van ott lenni, véleményt nyilvánítani és a döntésekben részt venni. Ebben nem lehet akadályozni, semmilyen furmányos módon. Ez csak egy példa a közelmúltból, ami csorbította az ellenzék jogosítványait. Amikor határozatképtelenné tesznek egy testületet, az mind ebbe a kategóriába esik.
  8. Minden csoport pártot alapíthat, amelyik betartja az alkotmányos elveket
    Mi több, minden csoport pártot alapíthat, amely az ellenzéktől vesz el szavazatokat, még pénzt is adnak nekik a kampányra, amit később lehetetlen behajtani. Alapvetően, a Fidesz nem tartja be az alkotmányos elveket, legfőképp a „minden hatalom a népé” elvet, úgyhogy az elsők között kellene jogkövető magatartásra kényszeríteni, minden ehhez rendelkezésre álló eszközzel.

Ha innen nézzük, akkor hazán valóban nem liberális demokrácia többé. Nem tartunk ott, mint Törökország vagy Oroszország, egyenlőre csak kitiltják a parlamentből az újságírókat és nem csukják le őket. De már az ellenség kijelölés és a ráaggatott címkék meg vannak és működnek. Most nem reakciós, vagy kulák a bélyeg, hanem a Soros-bérenc, meg a liberális.

Orbán jól elhintette a társadalomban, hogy a liberalizmus nem más, mint a devianciák pártolása, és az értéknélküliség. Ezért, minden gyűlölni való dolog lett, amihez hozzáragasztották a liberális jelzőt. Bizonyítékként szélsőséges liberálisokat, sőt anarchistákat mutogatnak példának, ami ugyanolyan ferdítése a tényeknek, mintha ma azt állítanám, hogy a kereszténydemokraták az inkvizíciót alkalmazzák az igazságszolgáltatásban.

Nincs más út, mint elmagyarázni minél több embernek, hogy a liberalizmus nem egy gyűlölendő eszme, hanem az egyéni szabadság tisztelete, a békés élni és élni hagyni eszméje, amit minden tisztességes politikai eszmerendszer magáénak tekint a  modern világban.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!