Választási csalást követett el, és még büszke is rá!

Az egri Markoth Ferenc Kórház igazgatója a választások során Nyitrai Zsolt fideszes képviselő mellett kampányolt, nem is akárhogy, levelet írt a kórház dolgozóinak, amiben Nyitrai támogatására szólította fel őket. Persze az indok az volt, hogy a kórház töretlen fejlődése a fideszes politikusnak köszönhető. Arról már elfelejtett a levélben szólni, hogy egyébként ő Baján önkormányzati képviselő, hogy hogy nem, a Fidesz színeiben. Abba most ne menjünk bele, hogy Eger-Baja viszonylatában melyik munkáját nem tudja ellátni tisztességesen.

A levél ellen egy másik képviselőjelölt kifogást nyújtott be a helyi választási bizottságnál, ami az igazgatót eltiltotta a további jogsértéstől. Vácity pedig jó fideszesként nem hagyta ezt annyiban, -mi az hogy eltiltják- fellebbezett, de a Nemzeti Választási Bizottság sem neki adott igazat, 138 ezer forintos bírság megfizetésére kötelezte. A döntés szerint Vácity József levele alkalmas arra, hogy „megbontsa a választási versengésbeli esélyegyenlőséget”, mivel főigazgatóként kérte beosztottjait a Fidesz melletti szavazásra. Ezért indokolt a pénzbírság kiszabása, mert az igazgató-képviselő megsértette a választási kampány szabályait.

Vácity reakciója a döntésre tipikusan fideszes, a „most mindent megtehetünk” mentalitást tükrözi:

„Most talán néhányan azt mondják, hogy egy kórház főigazgatója nyíltan ilyet nem tehet. De igen, megtehetem; mert nekem az a dolgom, feladatom, hogy a kórházunkat úgy irányítsam, hogy az a munkatársi közösségnek a legjobb legyen, és ezáltal a reánk bízott betegeket a lehető legjobban tudjuk szolgálni.”

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!