Putyin már kihúzza a nyugdíjig: 65 évesen ma negyedszer lesz elnök újabb hat évre

Újabb hat évre szóló beiktatásának napján a 65 éves Putyin előre láthatóan a moszkvai Kremlben meg fogja nevezni az új orosz kormány miniszterelnökét, akinek jelöltségét az orosz parlament alsóháza kedden meg fogja vitatni.

A miniszterelnök továbbra is Dmitrij Medvegyev lesz, igaz, Pjotr Tolsztoj helyettes házelnök vasárnap óva intett a találgatásoktól.

Vlagyimir Putyin, aki a március 18-i választáson a hivatalos adatok szerint a leadott szavazatok csaknem 77 százalékát kapta meg, jelentős változásokat ígért március 1-jei, önmaga által vízválasztó jelentőségűnek jellemzett kampánybeszédében.

„Az előrehaladás, a dinamikus fejlődés érdekében minden szférába ki kell terjesztenünk a szabadságot, és meg kell erősítenünk a demokratikus intézményeket, a helyi kormányzatokat, a civil társadalom struktúráit, a bíróságokat” – mondta.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!