Ilyen ocsmány módszerekkel akarja a Fidesz megszerezni magának az ellenzéki várost

Szeged, 2017. január 30. Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Botka László (MSZP) polgármester sajtótájékoztatót tart MTI Fotó: Ujvári Sándor

Brutálisan nagy összeget, nem kevesebb mint húszmilliárd forintot tömnek Orbánék Kiss-Rigó László püspök és a Szeged-Csanádi Egyházmegye “zsebébe”, hogy ők végezzék a fejlesztéseket Szegeden az MSZP-s Botka László helyett.

Ahogy a hvg.hu megírta, előlegként máris hozzávágtak hatmilliárdot, hogy építsen az egyház pédául stadiont, meg luxuséttermeket, látogatóközpontot, magyarul megint a szokásos semmitérő látványberuházásokra pumpolják a pénzt.

Botka és Kiss-Rigó püspök (aki közben Orbán hétmérföldes cimborája lett) korábban többször is együttműködött, akkor sem volt nagy tiltakozás, mikor először dobták be az ötletet, hogy tao-pénzből (3 milliárd forint) húzna fel az egyház egy stadion. Most mégis csúnyán kirántja a püspök a polgármester alól a szőnyeget.

Igen ám, de a hárommilliárdos taóból időközben tízmilliárdos állami támogatás lett, a stadiont pedig átnevezték Ifjúsági Centrummá, melyen természetesen megint csak Orbán egyik jó barátja, a NER másik vitéze, Garancsi István cége dolgozik. A cél nyilván az, hogy az önkormányzati választások előtt gyorsan felépüljenek eme pénznyelő díszépületek és hogy a Fidesz bevegye Szegedet is. A legdurvább pedig az, hogy ebbe Botkának és a helyi politikai erőknek semmilyen beleszólásuk nem lehet, ugyanis a projekthez fűződő engedélyeket a megyei kormányhivatal vezetője koordinálja s adja meg, az építészeti ügyekkel kapcsolatban pedig a központi tervtanács jár el – hívta fel rá a figyelmet a Magyar Közlöny.

 


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata