Elképesztő, ami Lázár Jánossal történt: a háttérben ennél is súlyosabb okok állhatnak

A Fidesz kormányzásának eddigi nyolc éve alatt Lázár János folyamatosan reflektorfényben tündökölt Orbán mellett, a Parlamenten belül is legelöl, a legelőkelőbb bársonyszékből szónokolt.

Épp ezért lepődött meg mindenki, mikor a 24.hu észrevette, hogy Lázár most valamiért Orbántól a legtávolabb eső, leghátsó sorba, Rapcsák András helyére kérette a sajátját, úgyhogy ezentúl inkább megfigyelőként fog részt venni a Fidesz miatt eddig sem létező parlamenti vitákon.

Vajon mindennek köze van ahhoz a mélyrepüléshez, ami a hódmezővásárhelyi bukás óta kezdődött el nála? Hisz gondoljunk csak bele, nem is oly rég még arról beszélt, hogy a párton belül is vannak bőven, akik a bukásáért áhítoznak. Lehet, hogy túl erőszakosan próbált Orbán Viktor babérjaira törni. Elvégre mindenki kiszúrta, hogy Lázár szívesen a nyomdokaiba lépne a miniszterelnöknek. Lehet, hogy kicsit túltolta a nyomulást? Vagy valami sokkal súlyosabb dolog áll a háttérben?

Ha a Fideszt külső szemmel nézzük, és csak a benne lévő politikusok teljesítményét vesszük alapul, akkor Lázárt az egyik leggátlástalanabb és egyben hatalomtechnikai tekintetben a legtehetségesebb fideszesnek mondhatjuk. Épp ezért különös, hogy sértődött gyermek módjára viselkedik. Azoknak mindez jó hír, akik a Fidesz bukását szeretnék, ugyanis ha Lázár nem magától került a „kispadra,” akkor ezek szerint a gőg már annyira eluralkodott Orbánon, hogy az egyik legnagyobb katonáját, a sötét lovagot is elűzte maga mellől.

A gépezet megrozsdásodott, és az utolsó ciklusát éli.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!