Bob Dylannek mázlija volt: Idén nem lesz irodalmi Nobel-díj

A közelmúlt botrányai nyomán szinte működésképtelenné vált Svéd Akadémia pénteken bejelentette, hogy idén nem ítéli oda az irodalmi Nobel-díjat: 2019-ben viszont két nyertest hirdetnek.

A csütörtök este hozott döntés szerint egy évvel elhalasztják a díj odaítélését, amire már többször is volt példa az elismerés történetében – olvasható az akadémia honlapján. A következő évben egyidejűleg két díjat adnak majd át.

Az eset eddig hétszer fordult elő a díj történetében 1901 óta: legutóbb 1943-ban.

Az 1786 óta működő Svéd Akadémiát nemrégiben alapjaiban rázta meg, hogy Katarina Frostenson költőt, a 18 tagú testület egyik tagját és férjét, Jean-Claude Arnault-t súlyos vádak érték. A botrányok nyomán különböző okokból az akadémia hat tagja visszalépett, ketten pedig már régebben inaktívvá váltak.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!