Kulka Jánosról nyilvánosságra hozott információ mindenkit sokkolt

forrás: nepszava.hu

A 2016 áprilisában súlyos stroke-ot kapott művész mindent elkövetett annak érdekében, hogy teljesen visszanyerje be­szédkészségét és a mozgása is újra tökéletes legyen. Gyógytornász és logopédus segíti a mai napig ebben az emberfeletti küzdelemben, de úgy fest, még mindig nem tud gond nélkül, a tőle megszokott minőségben beszélni, a szerepekhez nélkülözhetetlen koreográfiát megtanulni. Talán ezért hozta azt a döntést, amely a közönséget és a színházi társadalmat is elszomorítja: nem játszik színpadon a jövőben.

A Bors  egy névtelenséget kérő, több állami díjjal kitüntetett, nagynevű művésztársától úgy értesült, hogy Kulka nem kíván szerződést hosszabbítani társulatával, a Katona József Színházzal.

„Az okokat szerintem nem kell keresni, János világéletében maximalista volt magával és a környezetével szemben is – mondja a közeli ismerős. – A próbákon száztíz százalékon teljesített, a színpad számára szentély, ahova kizárólag összeszedetten, átszellemülten szabad belépni. A be­tegsége pont abban akadályozza, amire törekedett művészileg, nevezetesen, hogy a lehető legtökéletesebb alakítást nyújtsa – mondja a művész, majd folytatja: – Tudom, mi, kollégái tudjuk, hogy János erős, mint egy szikla, és sosem adja fel. A visszavonulása talán annak a következménye, hogy akkor lesz hajlandó megint előbújni az önkéntes száműzetésből, amikor képes lesz a régi – magától elvárt – színvonalat produkálni. Mi en­nek drukkolunk. A hazai szín­ját­szásnak szüksége van egy ilyen kvalitású művészre, mint ő.”

A Bors úgy tudja, a színpadon kívül lesz lehetősége Kulka Já­nosnak a szereplésre, mozifilmekben például utószinkronnal elrejthető az a beszédhiba, amely visszamaradt a stroke-ból.

forrás: borsonline.hu

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!