Lázár János beolvasott párttársainak, de az MTI nem adta le – mi megmutatjuk

MTI Fotó: Kovács Attila

Még a múlt héten vette át parlamenti képviselői mandátumát Lázár János. Makón mondott beszédet a beiktatása kapcsán, amiről beszámolt az MTI is, de pont azt a részt hagyta ki, ami talán a legjobban érdekelhette a közvéleményt. Az mfor.hu kiszúrta ezt a szöveget, mi pedig az olvasók elé tárjuk.

Lázár például kimondta, hogy a sajátjai között is volt olyan, aki annak drukkolt, hogy elbukjon az áprilisi parlamenti választáson.

„Két ciklusnyi kormányzati munka után az embernek nem csak drukkerei, hanem ellendrukkerei is vannak, házon belül és házon kívül. Főleg, ha olyan kormányinfós stílusa van az embernek, mint nekem. Sokan szorítottak tehát azért – különösen február 25-e után – hogy a választásokon megbukjak és a 2018 és 2022 közötti politikából eltűnjek. A választóknak hála, ez nem így történt. Visszatértem, maradok és küzdök tovább” – mondta jelentőségteljesen az ünnepi beszédében.

Lázárnak nem ez volt az eső párton és kormányzaton belüli konfliktusa, amit a nyilvánosság elé vitt: ezekből a legemlékezetesebb a Rogán Antallal és a Tarlós Istvánnal való hadakozása.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!