16 másodpercen múlt a magyar hokisok mennybemenetele

Szapporó és Krakkó után néhány másodpercen múlott, hogy legyen egy budapesti csoda is.

Egy megnyert meccs volt a britek ellen, 16 másodperccel a meccs vége előtt ott volt a magyar ütőn a korong, ha kiütjük a harmadból, A-csoportosok vagyunk újra. Hazai pályán.

Ehelyett nem sikerült, Vay bevédett egy keresztbe lőtt korongot, Nagy-Britannia pedig egyenlített, amivel ők jutottak fel. Persze 2–1-es vezetésnél Hári büntetője is eldönthette volna a meccset, sajnos nem ütötte be.

Vay Ádámot a torna legjobb kapusának választották, de ennek érthető módon nem tudott őszintén örülni. “Megtettünk mindent, hogy meglegyen a győzelem, a második gólra sajnos csak azt tudom mondani, hogy így sikerült. Úgy tűnik, még nem jött el az az idő, hogy felkerüljünk, kicsin múlt, de jövőre meglesz. A klubomban hozzá vagyok szokva a sorozatterheléshez, néha azt is éreztem, hogy szívatnak, mert le-fel rángattak, teszteltek, hogy ki hogy viseli a váratlan helyzeteket. Az most kiderült, hogy jól állom a sarat, remélem, ezt kint is látták”.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!