Békefát ültet találkozásuk helyszínén a két koreai elnök holnap

Mun Dzse In dél-koreai elnök április 27-én a két országot elválasztó demarkációs vonalon találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel – közölte a dél-koreai államfő hivatala csütörtökre virradóra a találkozó programját.

Im Dzsong-szeok, a dél-koreai elnök kabinetfőnöke sajtótájékoztatóján elmondta: a két vezető az országaikat elválasztó beton akadályoknál találkozik, majd a dél-koreai díszőrség kíséri őket a tárgyalások helyszíneként szolgáló Panmindzson határfaluba a fogadási ceremóniára.

Úgy tudni, a megbeszélések központi témája a katonai feszültségek leépítése lesz a két Korea között. Mun egyben arról szeretné meggyőzni a kommunista állam vezetőjét, hogy hagyjon fel atomprogramjával.

A program szerint az első tanácskozást követően a két vezető külön ebédel, majd délután egy közös faültetési ceremóniára ismét összejönnek.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!