Súlyos autóbalesetet szenvedett Dopeman

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint két autó karambolozott péntek kora este Dunakeszin a Pálya utcában. – tudta meg a Blikk.

A balesethez a főváros hivatásos tűzoltói érkeztek ki, akik a jármű áramtalanítása után azonnal megkezdték a műszaki mentési munkálatokat. Tájékoztatásuk szerint a balesetben két ember sérült meg.

Az egyik sérült sofőr Dopeman volt, aki a barátnőjével ült az autóban, utóbbi megúszta sérülés nélkül. A velük karambolozó gépjármű sofőrje azonban megsérült.

A Blikk utolérte Dopeman testvérét, Pityinger Pétert, aki elmondta: egy Suzuki 60 km/h-ás sebességgel oldalba kapta bátyja autóját, aki épphogy csak el tudta rántani az Audi A3-as kormányát, viszont emiatt árokba borult a kocsival.

Dopeman térde szétnyílt, kezén pedig égési sérülések keletkeztek. Jelenleg mindkét sofőrt a Honvédkórházban ápolják.

A Blikk információi szerint a Suzukit vezető nő rosszul lett a volán mögött, ezért történt a baleset. Állapota súlyos.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!