Valaki célkeresztbe vette Andy Vajna médiabirodalmát

forrás: nepszava.hu

Nem elég, hogy közpénz segítségével vásárolta meg Andy Vajna a TV2-őt, nem elég, hogy kormányzati hirdetéseken keresztül öntik bele az adóforintokat, még a törvényes kötelezettségének sem tesz eleget, megkárosítva ezzel sok hazai művészt.

Hazánkban az Artisjus nevű szervezet szedi be a zenék nyilvános lejátszása után a jogdíjakat, és ezután ők fizetnek a zeneszerzőknek és szövegíróknak. Jelentős bevételi forrásuk a kereskedelmi tévék által fizetett díjak, amelyeket a bevételeik arányában fizetnek be a jogdíjalaphoz. Ehhez statisztikát kell szolgáltatniuk az Artisjusnak a negyedéves bevételeikről, illetve a műsorokban lejátszott zenékről. A tavalyi év jogdíjfelosztása a közeljövőben történik.

TV2 Csoport (TV2, Super TV2, FEM3, Mozi+, Zenebutik, Izaura TV, Spíler TV, PRIME, LiChi TV, Kiwi TV és a Humor+) viszont a legutóbbi nem teljesítette adatszolgáltatási kötelezettségét, így az Artisjus számlát sem tudott számára kiállítani, pedig többszöri egyeztetési kísérlettel és felszólítással is éltek, de nem jártak sikerrel.

Ennek fényében a szervezet nem tehetett mást, mint bírósághoz fordult, hogy az arra jogosult előadóművészek, zeneszerzők, dalszövegírók megkaphassák a nekik járó jogdíjakat a Fideszhez igen közelálló birodalomból is.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!