Hazánk fiataljai hatalmas eredményt értek el Washingtonban: egy egész nemzet büszke rájuk

A view of Capitol Hill December 18, 2017 in Washington, DC. / AFP PHOTO / Brendan Smialowski
Az ELTE fiatal jogászai abszolút első helyet értek el a Washingtonban megrendezett Jessup Nemzetközi Jogi Perbeszédversenyen az összevont felperesi és alperesi beadványok kategóriában – közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel.

Mint írták, a budapesti egyetemisták a döntőben több mint 120 csapatot utasítottak maguk mögé, köztük olyan egyetemek válogatottjait, mint a Yale, a Berkeley, az NYU, a King’s College, a UCL, valamint a nemzeti döntőket korábban megnyert német, ír, francia, kanadai, indiai, kínai és ausztrál csapatokat is.

A versengő csapatok 25 oldal terjedelmű jogeset alapján dolgozzák ki mind a felperesi, mind az alperesi érvelést. A hallgatóknak egyenként 60-70 oldalas angol nyelvű beadványokat kell készíteniük, amelyen szeptembertől január közepéig dolgoznak.

A szóbeli fordulón a peres felek – egymás írásbeli beadványainak ismeretében – a háromfős bírói testület előtt adják elő a 45 perces angol nyelvű perbeszédüket. A perbeszédek jellemzően a bírókkal folytatott párbeszéddé, olykor udvarias vitává alakulnak, ahol a sikeres szerepléshez a joganyag teljes körű ismeretén túl kiemelkedő retorikai képességre, gyors reakciókészségre, valamint a jogászi vitakultúra magas szintű ismeretére is szükség van – ismertették.

A Philip C. Jessup Nemzetközi Jogi Perbeszédverseny 60 éves hagyományával a legnagyobb múltú és legnagyobb joghallgatók számára rendezett nemzetközi megmérettetés a világon. A versenyen közel 100 országból évente mintegy 600 csapat vesz részt. Az ELTE csapatát Balázs Gergő, Bazánth Barbara, Buda Zolta, Németh Olívia és Orosz Dzsenifer alkotta.

mti

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!