Macron európai eleganciával alázta le Orbánt

Emmanuel Macron államfővé választásának első évfordulója alkalmából adott tévéinterjút, amelyből a Foter.ro szemlézte a magyar miniszterelnökre, Orbán Viktorra vonatkozó részeket.

A riporter arra volt kíváncsi, mit gondol Macron arról, hogyan építhető újra Európa olyan exkommunista országokkal, amelyek ellenzik a menekültek, az idegenek befogadását. Erre példaként Orbán Viktort hozta fel, akinek a diskurzusa szerinte „a háború előtti időszakot idézi”.

„Úgy tekintem Európát, ahogy van, panaszkodhatunk, én is panaszkodom miatta. Egyetlen, Orbán Viktor által vallott értéket sem tartok a magaménak. De ott van, megválasztották…”

Macron szerint az illiberális demokrácia felemelkedését látjuk:

„Egyrészt egy sor olyan demokráciát látok, ahol a lakosság körében egyfajta fáradtság uralkodott el. Olyan demokráciákat, amelyek megszokták a gyengeségeket, az igazságtalanságot, az egyenlőtlenséget, a dühöt, és ahol növekvőben van a populizmus, amelyet ugyan erkölcsileg elítélnek, de nem támadják az alapjait” – idézi a lap Macront.

A francia államfő azt is mondta: „Másrészt ott vannak az illiberális demokráciák, ahol azt mondják: Látják, ezek az emberek gyengék. Ezért nem tartjuk többé tiszteletben a demokráciát. Támadást indítunk a bírák és ügyészek függetlensége ellen.”

Utóbbira Lengyelországot és Magyarországot hozva fel példaként. Ehhez hozzátette, hogy vannak, akik ugyanígy járnak el Romániában is, de üdvözölte Klaus Iohannis román elnök munkáját, aki szerinte irányítás alatt tartja a dolgokat.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!