Lázár már nyíltan fenyeget – meghökkentő mondatok hagyták el a száját

„Most kell szerénynek lenni, mert most van mire” – mondta Orbán Viktor a választások estéjén, a kétharmados győzelem tudatában. Tudjuk milyen a fideszes szerénység és alázat, ha máshonnan nem, hát akkor az előző nyolc év módszeriből, retorikájából. A választási győzelmi beszédében nyolc évvel ezelőtt is „kellő szerénységgel és alázattal” jelentette ki a győzelmüket. Aztán láttuk mi lett belőle.

Lázár János azonban még meg is fejelte a főnök mondatait, a promenad.hu-nak adott interjújában:  „A legfontosabb, amit a miniszterelnök mondott: a szerénység, hiszen van mire szerénynek lenni. Ezt a mértéktartással, a méltósággal és az alázattal egészíteném ki.” Aha. Most már csak az a kérdés, mi a mérték, amit tartani akarnak? Egy kastély, egy stadion vagy egy svéd vadászat lesz az új mértékegysége az alázatnak? Vagy akkor mostantól az ezzel rendelkezőket újra méltóságos uramnak kell szólni, esetleg ezt takarhatja az általa oly fontosnak tartott méltóság?

Nem kell sokat várni, gyorsan mond egy véleményt Hódmezővásárhely ellenzéki polgármesteréről, mindezt persze alázattal és méltósággal: „Márki-Zay Péter a választási kampányban elárulta a városát, és elárulta a hazáját. Ez megbocsáthatatlan bűn, a magyarok megbüntették Károlyit és a bolsevikokat, és ez a polgármester sem számíthat másra.” Ó, régen hallottam fenyegetést ilyen alázattal megfogalmazni! Gyalázat, nincs jobb szó rá, amikor hazaárulónak tekinti valaki azt, aki más véleményt képvisel mint ő. Ezután már csak a dehumanizálás van, de erre is láttunk már példát neves jobboldali publicistáktól. Hát, ilyen az, ha szerény egy fideszes.

Az ellenzékről is meg van a maga markáns véleménye: „Kisszerű emberek kisszerű politikája.” Bizonyára ő ennek az ellentettje, azaz nagyszerű ember,már csak a szerénysége miatt is. Lehet azonban, inkább arra célzott, hogy az ellenzék más mértéket tartott a közvagyon elherdálásában, amikor még kormányon voltak.

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!