A választások befolyásolásáról szivárogtatott egy köztévés dolgozó

A brit Guardian az MTVA számos dolgozójával beszélt arról, hogyan működik a közpénzből működő közmédia gépezete. – derül ki a 24.hu szemléjéből.

A lapnak több médiamunkás is beszélt arról, hogy a magyar köztévé gyakorlatilag csak a menekültekről szóló műsorokat gyártott, elsősorban negatív felütéssel.

Beszámoltak arról is, hogy a köztévé műsoraiban kiemelten kellett kezelniük azokat a bűncselekményeket, melyeket bevándorlók követtek el.

Megemlítették azt is, hogy a választások előtti estén az  M1 úgy számolt be a münsteri gázolásról, mintha az egy iszlamista terrorcselekmény lett volna, pedig akkor már tudni lehetett, hogy az elkövető egy német férfi volt.

Az egyik sokat látott, névtelenséget kérő médiamunkás az esettel kapcsolatban azt mondta: “Ilyet még az MTVA-nál sem tapasztaltam, ez nyilvánvalóan hazugság volt”

Majd hozzátette:

“úgy gondolom, a félelem légkörét teremtettük meg. Pavlovi reflex alakult ki a veszély, a terrorizmus, a menekültek, az ellenzék, Soros és Brüsszel felé.”

A lapnak nyilatkozó dolgozó elmondta, hogy a műsorfolyamba beépített menekültellenes üzenetek több esetben is kormányzati szereplőktől érkeztek, megrendelés formájában.

Ugyanez a munkatárs kitálalt arról is, hogy azon kevés esetben, amikor olyan hírt kellett feldolgozniuk, melyben Orbán Viktor és családja is érintett volt akkor kaptak egy a használandó kulcsszavakat tartalmazó listát is.

Több esetben előre megírt anyagot kaptak, vagy telefonon diktáltak le nekik egy történetet, amit le kellett hozniuk úgy, hogy igazából azt sem tudták miről van szó.

Újságírás, mi?

A brit lap által megszerzett dokumentumok is alátámasztják a közvetlen kormányzati befolyást, azon még ők is megdöbbentek, hogy milyen szinten kézivezérelt a közpénzből fenntartott állami média.

A szálak a lap szerint ugyanis Orbán Viktor közvetlen környezetéhez vezetnek. A miniszterelnök stábjában dolgozók még azt is kiadták az MTVA munkatársainak, hogy kik ellen kell éppen aznap este hecckampányt, karaktergyilkosságot elkövetniük élő egyenes adásban.

A kitálaló médiamunkások azért nyíltak meg, mert elmondásuk szerint már nem bírják a légkört, “igazságérzetük miatt érezték úgy, hogy meg kell szólalniuk.”

Hogy milyen alattomos módszerekkel puhította a Fidesz a lakosságot a választások előtt, arról szintén egy MTVA-s dolgozó nyilatkozott a lapnak:

“Szörnyen érzem magam, mert látom, hogy befolyásoltuk az embereket. Sokan közölünk azt gondolták, senki nem néz minket, és nem számított, mit mondunk. Úgy tűnik, számított. Borzasztóan”


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata