Széteshet az LMP – ki volt az, aki a bukásra játszott?

Egyszerűen elképesztő az a roadshow, amit Szél Bernadett végez a választások után különböző televízió műsorokban. Mintha nem lett volna vasárnap kétharmada a Fidesznek, mintha nem bukott volna csúnyán meg az ellenzéki pártok mindegyike, többek között az ő társelnökletével vezetett párt.

Ugyanazt a nótát fújja, tudomást sem véve a valóságról. Mintha meg sem hallaná azokat a kritikákat, amik arra a tényre hívják fel a figyelmet, hogy gyakorlatilag az ő tevékenysége jelentős szerepet játszott a fideszes kétharmadban. Az a budapesti öt körzet, amiben teljesen esélytelenül elindultak, csak arra volt jó, hogy elvegyenek öt ellenzéki mandátumot. Az LMP listás helyei ez esetben sem csökkentek volna. Ezért minimum egy bocsánatkéréssel tartozik a magyar társadalomnak.

Legalább annyit mondana, hogy bocs, rossz volt a stratégiánk. De nem, semmi felismerés, semmi következtetés, csak nyomja tovább a választások előtti dumát, hogy ők bizony meg akartak egyezni, de ez a csúnya többi párt, az bezzeg nem. Nem csak a társadalom, de az LMP tagság is érzi ezt a felelősséget, és egyre több olyan információ szivárog ki, hogy bizony elég jelentős feszültségek voltak már a kampányban a párt két irányvonala között, akik semmiképpen nem akartak koordinálni, és akik a realitások mentén gondolkoztak ellenzéki összefogásban.

Ma már tudjuk, hogy Hadházy Ákos társelnök ellen egyenesen etikai eljárást indítottak, mert elnökségi felhatalmazással tárgyalt más pártokkal. Többen a régi pártelnök Schiffer Andrást és Sallai Róbert Benedeket sejtik a háttérben, több információ abba az irányba mutat, hogy informálisan próbálták a jelölteket és a tagságot a totális külön utas politika irányában tartani.

Bár most a parlamentben több helyük lesz, mint eddig volt, az LMP megbukott. Erkölcsileg mindenképp, de lehet, hogy politikailag is, ha a szimpatizánsaik felismerik, hogy tévútra vitték őket, és elpártolnak másfelé. Van erre jelzés, épp a Momentum felé kacsingatnak sokan, Szél Bernadett ámokfutása után.

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!