A világelit dobogóján a fiatal magyar vitorlázónő

Két helyet javítva a harmadik helyig tudott előre jönni Érdi Mári az éremfutamban a 49. Trofeo Princesa Sofia Iberostar versenyen Palma de Mallorcán. Mellette Vadnai Benjamin és a 470-esben versenyző Gyapjas testvérek is beérkeztek a világ legszűkebb élvonalába.

Pályafutása első érmét nyerte felnőtt, Világkupa-szintű mezőnyben Érdi Mári azzal, hogy az ötödikről harmadik helyre ugrott az éremfutamban elért 4. helyével.

„Érdekes futam volt, mindenki a szél balra fordulását várta, így is rajtolt a mezőny, de még időben sikerült észrevenni egy jobb oldali frissülést, amivel a 4. helyen értem fel az első bójához és ezt tartani is tudtam a futam végéig” – számolt be Érdi Mári a medalrace-ről.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!