Putyin felfegyverzi Törökországot is

Oroszország és Törökország megállapodott, hogy Moszkva a korábban jelzett időpontnál hamarabb megkezdi az orosz Sz-400-as légvédelmi rakétarendszerek leszállítását – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Ankarában a Recep Tayyip Erdogan török államfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Erdogan a gesztusra reagálva úgy fogalmazott, hogy Oroszország megerősítette Törökországgal szemben tanúsított nyitottságát. Egyúttal jelezte: Ankara a rakétarendszereken túl is együttműködhet Moszkvával a védelmi ipar területén.

Erdogan ugyanakkor nem részletezte, hogy pontosan mire gondolt. Putyin azt mondta, hogy az Sz-400-asok közös gyártása, illetve a technológia exportja nem bizalmi, hanem teljes mértékben kereskedelmi kérdés.

A török államfő a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy a két ország a jelenleginek közel ötszörösére, 100 milliárd dollárra akarja növelni éves kereskedelmi forgalmát. 2017-ben ez az érték nagyjából 22 milliárd dollár volt, amely 32 százalékos emelkedést jelentett 2016-os képest.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!